2025.10.27. 14:45
KÖZLEMÉNY - 2025. október 27. (hétfő)
A város egyik köztiszteletben álló pedagógusát, Káplár Miklósné Szilasi Márta Juliannát köszöntötték 90. születésnapja alkalmából. Az ünnepségen részt vett Deák Lajosné, a körzet önkormányzati képviselője is.
Szilasi Márta Julianna 1935. október 24-én született Székesfehérváron, a Tompa Mihály utcában. Édesapja, aki ácsmesterként dolgozott, a háború után a Ciszterci templom és a Szent Sebestyén-templom tetőszerkezetének felújításában is közreműködött. Az ünnepeltnek szabadidejében szenvedélye volt a zene: harmonikázott, tangóharmonikát is készített és hangolt – Fehérváron szinte minden esküvőn ő és barátai szolgáltatták a zenét.
Édesanyja, Szűcs Julianna gondoskodó, dolgos asszony volt, aki a ház körül tevékenykedett és szeretettel tartotta össze a családot. A kis Márta tanulmányait a Május 1. téri általános iskolában kezdte, majd az Ady Endre utcai tanítóképzőben folytatta, ahol sikeresen megszerezte tanítói képesítését. Abban az időben azonban a fiatal tanítókat oda helyezték, ahol éppen hiány volt pedagógusból. Így kezdte pályáját 1955-ben Felsőnyéken, ahol 56 kisdiák várta első nap a padokban. Később tanított Pákozdon, Sárszentmihályon, majd végül Székesfehérvárra, a Koppány utcai iskolába került, ahonnan 35 évnyi, hivatástudattal és szeretettel végzett munka után ment nyugdíjba.
Márta 1957. december 24-én ment férjhez, és 1957-ben megszületett lánya, aki édesanyja nyomdokaiba lépve szintén tanítónő lett. Márta néninek két unokája van, akikre nagy szeretettel és büszkeséggel gondol. Férjével még fél évvel a házasságkötésük után a Nefelejcs utcában vettek egy kis telket, ahol két kezükkel építették fel családi házukat. Ebben a házban él ma is, lányával és unokájával együtt.
Márta néni meleg szívvel emlékezett vissza a munkás évekre a kis ünnepségen, amelyen Deák Lajosné Zsuzsa, a körzet önkormányzati képviselője is köszöntötte a szülinapost, átadva neki a miniszterelnök gratuláló oklevelét és a város kis ajándékát: „Mindig nagyon jól éreztem magam a gyerekek között. Hálás vagyok, hogy taníthattam, és szeretetet adhattam. A kollégákkal, az igazgatóval, Emil bácsival is kiváló volt a kapcsolatunk – öröm volt együtt dolgozni. Mindig is azt vallottam, hogy amennyi szeretetet adunk a gyerekeknek, annyit kapunk vissza tőlük.”
Egy élet tanította meg számára, hogy a szorgalom, a kitartás és az alázat viszi előre az embert. Hálás a sorsnak, hogy ilyen szép kort megélhetett, és szívében sok-sok szép emléket őriz, amelyeket örökre magával visz. Szilasi Márta Julianna élete a hivatástudat, a szeretet és az emberi jóság példája. Tanítványai, kollégái és szerettei tisztelettel és szeretettel köszöntik a 90 éves Márta nénit, aki generációk életében hagyott nyomot kedvességével, türelmével és derűjével.
A köszöntésen készült fotók letölthetők a Galériából.
- Vége -



