Építsük meg közösen Fehérvárt mézeskalácsból!

2025.10.29. 09:30
KÖZLEMÉNY - 2025. október 29. (szerda)
 
 
 
 
 
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ az adventi időszak közeledtével idén is közös mézeskalács város építésére hívja a céges, intézményi közösségeket, civil szervezeteket, óvodás csoportokat, iskolai osztályokat, családokat – tehát minden közösséget, akik szeretnének részt venni a kezdeményezésben. Az összefogás eredménye, az elkészült város adventi időszakban az SZKKK Fürdő sori épületének aulájában látható majd.
 
A saját kezűleg készített mézeskalács ház a karácsonyi dekoráció éke – készítése és díszítése nagy öröm mindenkinek. A szervezők célja az, hogy a résztvevőkkel közösen egy kis csodavároskát építsenek különféle mézeskalács házikókból. Lehet ez egy egyszerű házikó, de aki nyitott a kihívásokra, városunk bármely ikonikus épületét is megformázhatja.
 
Az elkészült mézeskalács házakat november 3-tól 21-ig, hétköznapokon 10.00–18.00 között várják a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ portájára (Fürdő sor 3.). Egy alkotótól, vagy alkotó csapattól legfeljebb három házat tudnak befogadni – a szervezők kérik, hogy a házikókat úgy készítsék el, hogy legyen alapjuk is, tehát a falakat rögzítsék egy karton- vagy mézeskalács lapra a nagyobb stabilitás érdekében. Az elkészült házak alapmérete maximum 20×30 centiméter, ez alól kivételt képeznek az ikonikus, nagyobb épületek, itt a 30×30 centiméter a maximális méret.
 
A házak leadásánál kérik az elkészült alkotásokat egy dobozban elhelyezni, a dobozra pedig ráírni a készítő közösség nevét, mert a város építésénél és díszítésénél egy kis táblán feltüntetik az alkotó közösség nevét.
 
A mézeskalács várost az adventi időszakban, 2025. november 29. és december 23. között lehet majd megtekinteni az SZKKK Fürdő sori épületének aulájában, hétköznapokon 9–20 óra között, szombatonként 12–20 óra között. A házikókat az adventi időszak után megpróbálják eltárolni a következő évig, hogy a városka tovább bővülhessen – az idei városkában is lesznek korábban készült épületek.
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.