Hétfőn kezdődik a Palánkai utca felújítása

2025.10.30. 14:30
KÖZLEMÉNY - 2025. október 30. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
November 3-án, hétfőn megkezdődik a Palánkai utca Topolyai és Bokor utca közötti szakaszának felújítása. Az útszakasz egyirányúvá is válik a rekonstrukció idejére.
 
 
A Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának tájékoztatása szerint november 3-án a Strabag Általános Építő Kft. – az ideiglenes forgalomkorlátozás kiépítésével – megkezdi a Palánkai utca burkolatfelújítási munkálatait a Topolyai és a Bokor utca közötti szakaszon. A munkákhoz egyirányúsítani szükséges az érintett útszakaszt, amely a Topolyai utca irányában válik egyirányúvá. Ennek megfelelően a Topolyai utca felől nem lehet majd behajtani a Palánkai utcába, illetve a telephelyeket csak a Topolyai utca irányában lehet majd elhagyni.
 
Első ütemben az utca jobb oldala (a Köfém felöli oldal) lesz lezárva, előreláthatólag két hétig. Amikor azon az oldalon a kivitelező elkészül a kopóréteggel is, akkor arra az oldalra terelik át a forgalmat, és az utca másik oldalának felújításával folytatódik a munka.
 
 
A Közlekedési Iroda tájékoztatása szerint az ingatlanok megközelíthetőek lesznek, de előfordulhatnak olyan időszakok, amikor rövidebb ideig (marási, aszfaltozási munkák miatt) nem tudnak majd ki- vagy behajtani az ingatlanokhoz. A kivitelező az érintetteknek külön tájékoztató anyagokat juttatott el minderről. A Palánkai utca melletti parkolókat viszont nem lehet majd folyamatosan használni: az első ütemben az Ivanics Székesfehérvár melletti parkolókat zárják le, a második ütemben pedig a Mentavill melletti parkolókat nem lehet majd használni.
 
Az utca egyirányúsítása miatt a 14G és 20-as jelű autóbuszok a Bokor utca (Alba Ipari Zóna) irányába a Budai úton közlekednek, ahol minden megállóhelyen megállnak, kiváltva ezzel a Palánkai és Bokor utca megállókat. A járatok visszafelé a Palánkai utcán közlekednek.
 
A Közlekedési Iroda és a kivitelező fokozott figyelmet kér az erre közlekedőktől, javasolják, hogy ne megszokásból vezessenek. A munkálatok miatt a környék ingatlanjait használók türelmét és megértését kérik!
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.