2025.11.04. 15:30
A Székesfehérvári Zsidó Hitközség programsorozata négy izgalmas esttel várja a látogatókat novemberben. Az első alkalom november 6-án lesz, "Az Örökkévaló és az adatfelhő" című program keretében Molnárné Dr. László Andrea tart előadást. Ezen kívül kuplék és slágerek, illetve az az Ábrahám Fiai zenekar koncertje várja majd az érdeklődőket. A sorozat záróprogramja pedig egy interaktív előadás lesz, ami a szerelem és a házasság témákat járja körül.
Novemberben ismét megrendezi a Zsidó Kulturális Napokat a Székesfehérvári Zsidó Hitközség. A négy alkalomból álló sorozat igazán változatosnak ígérkezik, az ismeretterjesztést és a kikapcsolódást is szolgálja. Mindegyik programja ingyenes, de kettő esetében előzetes regisztrációt kérnek az érdeklődőktől.
A világ rohamosan változik – mesterséges intelligencia, adatfelhők, gépi tanulás. De mi a helye ebben az új korszakban az embernek, a léleknek, a hagyománynak és a hitnek? - erre a kérdésre keresi a választ a Székesfehérvári Zsidó Kulturális Napok első előadása. Molnárné Dr. László Andrea, a MyNovaMind alapítója, LLM-tananyagfejlesztő és kutatótanár, izgalmas előadásában kitér arra, hogyan őrizhetjük meg a zsidó gondolkodás örök értékeit egy mesterséges intelligencia által uralt világban. A 2025. november 6-án, csütörtökön 18 órakor kezdődő előadást a Hitközség termében, a Várkörút 19. szám alatt rendezik. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációt kérnek a fezsih@gmail.com címen.
November 8-án, szombaton 19 órakor Holdfényes Randevú címmel zenés időutazásra hívják a múlt század mulatóiba a közönséget Klein Judit és Pánczél Kristóf előadásában a Hiemer-házban. A Klein Judit és Pánczél Kristóf által megálmodott zenés színpadi játék nosztalgiával, humorral és szenvedéllyel idézi meg a korszak legnagyobb slágereit. Az est során olyan zsidó zeneszerzők dallamai csendülnek fel, mint Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Zerkovitz Béla vagy Szenes Iván – akik generációk óta ott élnek a magyar zenei emlékezetben. A közönséget humoros jelenetek, igaz történetek és felejthetetlen kuplék repítik vissza a múlt század pesti éjszakáiba. A zenés esten való részvétel ingyenes, az érkező közönség az Oskola utca felől, az udvaron keresztül tudja megközelíteni a Hiemer-ház emeleti báltermét.
November 9-én, vasárnap 18 órától az Ábrahám Fiai zenekar koncertje következik a Székesfehérvári Zsidó Kulturális Napok programjában. Európában is ritkaságnak számít, amit az együttes képvisel: egy neológ rabbi – Fináli Gábor – és egy kántor – Anatolij Klavanszkij – együtt állnak színpadra, hogy zene által közvetítsék a hit, a hagyomány és az öröm erejét. Az est során zsidó liturgikus dallamok, jiddis és ladino népdalok, valamint ukrán, lengyel, orosz és izraeli tradicionális zenék csendülnek fel, egyedülálló előadásmódban. A zenekar minden koncertje igazi ünnep, ahol a közönség nemcsak hallgató, hanem részese is a csodának. A helyszín ezúttal is a Hiemer-ház lesz, az érdeklődők az Oskola utca felől, az udvaron keresztül tudja megközelíteni az emeleti báltermet. A programon való részvétel ingyenes.
A kulturális sorozat november 13-án, csütörtökön 18 órakor a Szerelem, házasság régen és most című interaktív előadással zárul. Fináli Gábor, a budapesti Hunyadi téri közösség karizmatikus rabbija humorral és őszinteséggel vezeti végig a hallgatókat a zsidó családi élet és párkapcsolatok múltján és jelenén. Szó lesz a 21. századi családmodellről, a vegyes házasságokról, az intimitásról, a hűségről és mindarról, amit egy modern kapcsolatban érdemes újragondolni. Az est különlegessége, hogy nemcsak előadás, hanem valódi párbeszéd – ahol minden kérdésnek helye van. A programnak a Székesfehérvári Zsidó Hitközség ad otthont a Várkörút 19. szám alatt. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációt kérnek a fezsih@gmail.com címen.



