2025.11.10. 14:00
A Ciszterci Szent István Gimnázium is csatlakozik a „Klebelsberg 150” országos rendezvénysorozathoz, amely szeptemberben indult el a vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének 150. évfordulója alkalmából. Az államférfiról szóló előadásra, majd az azt követő koszorúzásra minden érdeklődőt várnak november 12-én, szerdán 16 órakor a gimnázium dísztermébe.
Az egykori ciszteres diákra, hazánk vallás- és közoktatásügyi miniszterére, Klebelsberg Kunóra emlékeznek Székesfehérváron. Mint ismert, Klebelsberg nevéhez kötődik a Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola, a mai II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola létrehozása is. A 150 éve született államférfi emléke előtt tisztelegve indult el ősz elején a „Klebelsberg 150” országos rendezvénysorozat, amelyhez november 12-én, szerdán 16 órakor egy történelmi előadással és koszorúzással csatlakozik a Ciszterci Szent István Gimnázium. Az iskola dísztermében „Klebelsberg az államférfi” címmel prof.habil. Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgató-helyettese tart előadást, majd az iskola vezetésével és diákjaival közösen koszorúzzák meg az iskola bejáratánál lévő, az államférfit ábrázoló szobrot.



