„Sohasem unatkozom.” – Isten éltesse Piroska nénit 95. születésnapján!

2025.11.17. 14:16
KÖZLEMÉNY  - 2025. november 17. (hétfő)
 
 


Emlékezetessé tette családja Piroska néni születésnapját. Borján Gyuláné 95. ünnepelte november 14-én születésnapját, ám ez a nap ettől az évtől fogva már két unokájának életében is nemcsak a szeretett nagymama miatt emlékezetes dátum: a család friss házasokat, jegyespárt és születésnapost köszöntött. „Határtalan volt az örömöm!” – mesélte Piroska néni Földi Zoltán önkormányzati képviselőnek, aki a város nevében hétfőn adta át jókívánságait és a miniszterelnök gratuláló levelét az ünnepeltnek.
 
Borján Gyuláné Piroska néni 1930. november 14-én látta meg a napvilágot egy kőszárhegyi család legkisebb, ötödik gyermekeként. A hat elemi elvégzése után Székesfehérvárra került, ahol a Béke téri iskolában végezte el a polgárit. Gyerekként szemtanúja volt a város ’44-es bombázásának. A háború végéig a család hosszan vándorolt faluról falura, majd szerencsésen visszatértek a kőszárhegyi tanyára, ahol folytatták a gazdálkodást.
 
 
 
Piroska néni elmesélte, a hatvanas évek elején őt is hívták dolgozni a Videotonba, el is ment, hogy kipróbálja, de alig várta, hogy a nyolc próbanap leteljen és ebből a zárt, nem neki való világból visszatérjen a szabadba, ahol a földművelés, állattartás a sok munka mellett örömet is adott. „Műveltem a földet, amíg tudtam. Még két évvel ezelőtt is a virágoskertet én kapáltam, de aztán be kellett látnom, ez már nem nekem való.” Ekkor költözött Székesfehérvárra, ahol családja, rokonsága közelében él. Figyelnek rá, gondoskodnak róla, ahogy ő is tette hosszú évtizedeken keresztül.
  
Férjével három gyermeket neveltek fel, majd négy unokával bővült a család. Piroska néni 95. születésnapján egyik unokája esküvőjét és másik unokája eljegyzését tartották, „és én megígértem nekik, hogy a dédunokáimat megvárom!” – mondja nevetve a korát meghazudtoló frissességben élő hölgy. Vallja, a hosszú élet titka nemcsak a genetikán múlik. „A sok munka, a tevékeny élet és a – mind a mai napig – gondosan megtervezett napirend fiatalon tartja az embert.” Piroska néni már sorolja is: a reggel kávéval, a hírlap olvasásával és reggelivel indul, aztán mindig talál valami tennivalót. „Sosem unatkozom, mindig kopogtat valaki az ajtón, hogy hozott egy kis varrnivalót, de készítek száraztésztát is, e téren én látom el a családot. Az ebéd után pihenéssel folytatódik a nap, majd kiülök az udvarra, bármilyen is az idő, mert friss levegő nélkül nem bírnám!” Mesélő kedve, vidám, határozott természete másoknak is erőt ad.
 
Piroska nénit Székesfehérvár nevében Földi Zoltán önkormányzati képviselő köszöntötte, és jókívánságai kíséretében adta át a város ajándékát és a miniszterelnök gratuláló levelét az ünnepeltnek.
 
A köszöntésen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.