2025.11.28. 09:30
A „Szentév 2025” alkalmából az adventi időszak első vasárnapján, november 30-án a Primavera Kórus új, illetve ritkán felcsendülő magyar misékkel ajándékozza meg – partnerkórusok és zenész barátok közreműködésével – a székesfehérvári, zeneértő közönséget.
A Primavera Kórus a meghívott Teleki Gimnázium Vegyeskarával együtt azt tűzte ki céljául, hogy az idei advent egy különleges misével induljon, s ezzel a muzsikával városunk egyik legszebb templomában, kitűnő akusztikájú térben együtt hangolódhassunk az ünnepvárásra, a Megváltó születésének áhítására.
November 30-án, vasárnap 18 órakor a Primavera Kórus „A remény zarándokai” címmel vállalt küldetésének második alkalmaként Halmos László Missa de nativitate Domini című művével szolgálja a szentmisét.
A 88 esztendőt megélt Halmos László mintegy 2000 művet komponált, kantáták, szimfonikus és kamarazenei művek, zongora- és orgonadarabok, dalok és főleg kórusművek születtek. Egyházi műveinek száma 700-ra rúg. A nagy életmű érintett alkotásai közül 1945 után sokáig egy sem jelent meg nyomtatásban. Az 1950-es években koholt vádakkal az Európa-szerte ismert szerzőt másfél éves kényszermunkára ítélték, egyházi tevékenységéért a kommunista diktatúra meghurcolta. A sors különös fintora, hogy külföldön sokkal ismertebb volt, mint itthon.
Hoffmann László ismert orgonaművész, egyházzenész és kitűnő zenepedagógus a 2000-es évek elején felkarolta Halmos László zenei hagyatékát, részben ennek köszönhetjük az életmű csodás gyöngyszemeinek fennmaradását.
Halmos László a Szent Szilveszter Pápa Lovagrend, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetések birtokosa, Győr város Díszpolgára.
Halmos László Missa de nativitate Domini című, eredeti latin nyelvű miséje tradícionális magyar karácsonyi népénekek dallamára épül, amelyeket örömmel fedez fel a mű hallgatója már első alkalommal is (Mennyből az angyal, Dicsőség mennyben az Istennek, Az ige megtestesült, Szülte a Szűz szent Fiát, Ó gyönyörű szép, Pásztorok, pásztorok).
A liturgia keretében felcsendülő mű előadói:
Primavera Kórus – karnagy: Kővári Péter
Teleki Blanka Gimnázium Vegyeskara – karnagy: Reiner Renáta
szoprán szóló: Mészáros Petra
orgonán közreműködik: Kővári Péter orgonaművész és Szarka Andrea
vezényel: Kővári Péter
Az est védnökei: Brückner Ákos Előd O. cist. és Lehrner Zsolt alpolgármester
A különleges szentmise Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával jön létre. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!



