Lukács Jánosné 1935. november 20-án született Kálozon. A hét gyermeket nevelő család Sárkeresztúron lelt végleges otthonra. Erzsi néni itt járt iskolába, majd a helyi gazdaságban dolgozott. Itt ismerkedett meg első férjével, akivel 11 évig éltek boldogan, ám egy súlyos betegség elszólította őt. A fiatalasszony mellett örömben, bánatban mindig ott állt a családja, a szülei és testvérei támaszt nyújtottak. Mint ahogy ő is segített mindenkinek, testvérei gyermekeit sajátjaként szerette, gondoskodott róluk, vigyázott rájuk. Néhány év múlva, 1954-ben újra férjhez ment, és – mint meséli – ismét nagyon szerencsés volt: János személyében jó embert talált. 55 éven át szerették, megbecsülték egymást, és szorgalmuknak, kitartásuknak köszönhetően lépésről lépésre haladtak előre, megteremettek maguknak mindent, amire szükségük volt.

  

1955-ben költöztek Székesfehérvárra. A Piac tér 10. szám alatt egyszoba összkomfortban kezdték, majd építkeztek, és 1968-ban költöztek a Lehel utcába. A családi ház kertjében zöldséget, gyümölcsöt termeltek, házi állatot tartottak. Erzsi néni a kórház mosodájában dolgozott a mángorlógépen 20 éven át. „Minden nap átfutottam a munkahelyemre a ligeten át.” – emlékezik a régi időkre mosolyogva. Még ma is szívesen kimegy, tesz-vesz a kertben jó időben és gondoskodik a hízelkedő négylábú társról, a szomszédból átköltözött kismacskáról. „Bár ma már minden lassabban megy, akármit csinálok, a napjaim gyorsan telnek. Reggel elolvasom az újságot, teszek-veszek, aztán pihenek. Sokszor húz az ágy.” A beszélgetés során előkerül a fotóalbum, amely mindig kéznél van és őrzi a legszebb családi pillanatokat.

  

A születésnapos örömmel vette át a miniszterelnöki emléklapot és Székesfehérvár városának ajándékát Deák Lajosné önkormányzati képviselőtől, és fogadta a jókívánságokat.

 

 

 

A köszöntésen készült fotók letölthetőek a Galériából.