2025.12.05. 10:49
KÖZLEMÉNY - 2025. december 5. (péntek)
3,5 hektáros területtel bővül a Székesfehérvárt délnyugat felől körbeölelő erdőtömb láncolat, amelynek „Fehérvár Tüdejeként” nemcsak a levegő és a talaj szennyezettségének kiszűrésében, hanem a klíma alakításában is kiemelt szerepe van. Az Alsóvárosi Pihenőpark melletti területen a hétvégén fejezik be a Vadex Mezőföldi Zrt. szakemberei a 21 ezer facsemete ültetését.
Mind természetvédelmi, mind városstratégiai szempontból fontos, hogy újabb 3,5 hektáros területen telepítettek erdőt Székesfehérváron. A jelenlegi erődtelepítést a várossal együttműködésben a Vadex Mezőföldi Zrt. végzi. A héten zajló munkálatok helyszínén Majoros Gábor vezérigazgatóval, Balsay Zsolt erdőgazdálkodási ágazati igazgatóval és Bácskai Zoltán terület vezető erdésszel beszélgettünk.
Székesfehérváron óriási jelentősége van az erdőknek, a zöld felületeknek. A vármegyeszékhely azon városok közé tartozik, ahol az egy főre eső zöld terület aránya viszonylag kicsi. Ez adottságából, elhelyezkedéséből is ered, hiszen korábban mocsaras terület vette körbe, majd a Sárvíz lecsapolása után viszonylag kicsi volt az erdősültsége a vidéknek. Az 1960-as évektől kezdődtek meg az erdőtelepítések a város nyugati részén, az Új Csóri út mentén, a Fecskeparti lakótelep és a Sóstó környékén. Mára Fehérvár erdőterülete 1100 ha-ra terjed ki, adott egy rövid történeti áttekintést Balsay Zsolt erdőgazdálkodási ágazati igazgató.
A Székesfehérvárral közösen megvalósuló „Fehérvár Tüdeje” erdőtelepítési kezdeményezés gyakorlati megvalósítása zajlik. „A város vezetése, nagyon helyesen, úgy döntött, hogy a klímaváltozást megpróbálja ellensúlyozni a zöldfelület növelésével, erődtelepítéssel. 2016 óta mintegy 30 ha erdőt telepítettünk a város megbízásából.” - vette át a szót a Vadex Mezőföldi Zrt. vezérigazgatója. A több évtizedes múltra visszatekintő együttműködés mára látványos eredményeket mutat, amely a környezettudatos önkormányzati szemlélet és a szakmai felkészültség összehangolt munkájának köszönhető. Az Alsóvárosi réten, az Aszalvölgyi-árok mellett, ahol az ültetők folyamatosan haladva teszik le a földbe a facsemetéket, jól látható, öt év alatt mennyit nőnek a fák. Ezen az önkormányzati területen ugyanis 2020-ban 6,5 hektár erdő létesült, ami szépen meg is eredt már, követendő példát mutatva a most érkezett csemetéknek, mutatott körbe Majoros Gábor.
Bácskai Zoltán területvezető erdész a beszélgetés közben is a gondos gazda szemével figyelte az erdőtelepítést. Mint mondta, a telepítőknek nagyon sok dolga van, mielőtt a földbe kerül a csemete: biztonságban kell tartani, vigyázni rá, hogy meg ne fázzon, ki ne száradjon, illetve közvetlen a földbe kerülés előtt a gyökérzetet meg kell egy kicsit formálni. Ezen a 3,5 hektáron a talaj előkészítése során nem szántották fel a teljes területet, hanem gyepes sorközöket hagytak, ezzel is gátolva az intenzív gyomosodást. A sűrű telepítés célja pedig az, hogy az erdő minél hamarabb záródjon.
A telepítés folyamatáról Bácskai Zoltán beszélt, e szerint a munka során az elegy fafajokat (szil, mezei juhar, vadkörte) szabott sorrendben, nagyjából minden hatodik helyre ültetik, közéjük pedig folyamatosan helyezik a szürkenyár csemetéket. Az ültetőket követi a taposó, aki szálba irányítja a növényt és megtapossa a földet körülötte, majd végül ketten érkeznek kapával, akik takarást adnak a csemetéknek, így védve a törzset a fagytól, az aszálytól. A tervek szerint a hétvégére be is fejezik a telepítést, és innentől kezdődik csak az igazi munka, ami az erdő fenntartása, művelése lesz.
A beszélgetés során az is elhangzott, az erdő nem csupán a széndioxidot köti meg, kiszűri a levegő és a talaj szennyezettségét, hanem nagyon fontos szerepet játszik a városi klíma alakításában is. Egyes kimutatások szerint a városi és a vidéki klíma hőmérséklete között akár 10-12 Celsius fok különbség is lehet szélsőséges esetekben. Ezért zöldfelület kialakításával ellensúlyozni kell a városi hőszigeteket. A 300-500 méter kiterjedésben létesített felületek nemcsak élhetőbbé teszik a várost, de a nyári melegben az átlaghőmérsékletet akár két-három Celsius fokkal is csökkentik. Erre jó példa a 20-25 ezer lakosú Palotaváros mellett telepített erdő, amelynek jótékony hatását, ha közösen vigyázunk rá, még sok évtizeden át élvezhetjük.
A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.



