Lángképződés – Sudár Annamária Vörösmarty-estje január 30-án

2026.01.28. 15:30
KÖZLEMÉNY - 2026. január 28. (szerda)
 
 
 
 
 
Január 30-án, pénteken 18 órakor Sudár Annamária előadóművész Lángképződés című, vetített képekkel – köztük ritkán látható dokumentumokkal – kísért Vörösmarty-estjére invitálnak szeretettel minden érdeklődőt a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai klubházába. A programot Sebők Melinda irodalomtörténész, a Társaság elnöke nyitja meg.
 
Az 1800. december 1-jén Kápolnásnyéken született Vörösmarty Mihály magyar költő, író, ügyvéd, táblabíró, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja 1811 novemberében költözött Székesfehérvárra, ekkor kezdte meg tanulmányait a helyi gimnáziumban, a hamarosan a zirci apát fennhatósága alá került intézményben. A magyar romantika egyik legnagyobb alakjának emlékét az utódok újabb és újabb nemzedéke híven őrzi Fehérváron. A városi színház 1921-ben, a korábbi megyei, ma városi könyvtár pedig 1955-ben, Vörösmarty halálának centenáriumi évében vette fel a Szózat költőjének nevét. A Vörösmarty-kör 75 éves évfordulóján (a költő születésnapján) Csitáry G. Emil főispán mondott beszédet; 1988-ban pedig a pusztanyéki óriás nevét zászlajára tűzve kezdte meg tevékenységét egy új, a kulturális élet kiszélesítését célzó szerveződés: a Vörösmarty Társaság.
 
 
Január 30-án, pénteken 18 órakor Sudár Annamária előadóművész Lángképződés című Vörösmarty-estjére invitálnak minden kedves érdeklődőt a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai klubházába. A vetített képekkel, köztük ritkán látható dokumentumokkal színesített összeállítás Vörösmarty „mítoszban gyökerező” költészete és a közéleti költőszerep kettősségéről is beszél, bemutatva a „Szózat költője” néhány művét. Az átkötő szövegekkel kísért műsorban elhangzik – többek között – a Gondolatok a könyvtárban című költemény, az Éj monológja a Csongor és Tündéből, valamint néhány prózai részlet a későbbi korok értékeléséből is.
 
 
Az estet Sebők Melinda irodalomtörténész, a Társaság elnöke nyitja meg.
 
 
Sudár Annamária hivatásos vers- és prózamondó előadóművész, aki az egyetem elvégzése után tanítani kezdett. Kezdetben kiállításmegnyitókon, ünnepélyeken, könyvbemutatókon szerepelt, majd felkérései lassan folyamatossá váltak. Első önálló műsorát 2000-ben a millennium tiszteletére állította össze „Az nem lehet, hogy annyi szív” címmel. Történelmi évfordulókra, ünnepi alkalmakra visszatekintő összeállításai, tematikus emlékműsorai, emlékévekhez kapcsolódó előadóestjei révén az ország – sőt, a teljes Kárpát-medence magyarok lakta területein – ismerik és tisztelik.
 
 
A részvétel ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a január végi Vörösmarty-estre!
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Február
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.