2026.02.23. 09:54
Vasárnap délelőtt tartották a Gárdonyi Géza Művelődési Házban a XXI. Tollpihe Meseíró Pályázat eredményhirdetését. „A 46 beérkezett pályamunkából 10-et díjazott a zsűri.” – írja közösségi oldalán az intézmény. Az érdeklődő olvasók számára valamennyi beérkezett gyermekalkotást elérhetővé tették oldalukon.
Huszonegyedik alkalommal hirdette meg hagyományos meseíró pályázatát a Gárdonyi Géza Művelődési Ház. Három korosztályban – 3-4., 5-6. és 7-8. osztályosok – 46 mese érkezett a felhívásra. A Tollpihe zsűrijében ezúttal is Benkő Andrea, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője, Kozáry Ferenc, a Vörösmarty Színház színművésze és Szabóné Nagy Judit, a Szabad Színház művészeti vezetője értékelte a fantáziadús gyermekalkotásokat.
A könyvekkel meseszereplőket mentő óvodások, az erdő lakói, a környezet védelme érdekében a gyerekkel összefogó állatvilág ugyanúgy helyet kapott a történetekben, mint az elfogadás, a közösség erősítése, a barátságok fontossága. Idén is színes, gondolatokban, érzelmekben gazdag mesék születtek a diákok fejében-szívében, melyet papírra vetettek és beküldtek a Ház felhívására. Az eredményhirdetésről közösségi oldalán számolt be az intézmény:
„A 46 beérkezett pályamunkából 10-et díjazott a zsűri a következőképpen:
3-4. osztály
I. helyezett: Müller Erik
II. helyezett: Héberger Botond
II. helyezett: Kissevich-Horváth Hanna Mária
III. helyezett: Kiss Johanna
Különdíj: Vass Endre
5-8. osztály
I. helyezett: Kotsis Zsófia
II. helyezett: Sipos Nóra
III. helyezett: Mohos Boglárka
III. helyezett: Turay Anna Lilla
Különdíj: Dániel Petra Erika
Köszönjük a beérkezett meséket a gyerekeknek, a felkészítést a szülőknek és pedagógusoknak, valamint köszönjük a zsűri munkáját!
A beérkezett mesék ITT olvashatók:
Szeretettel gratulálunk!”
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház hűséges a mesék világához, hiszen a Tollpihe pályázat mellett minden esztendőben meghirdetik a Tündérszó – határok nélküli meseíró pályázatot és éppen aktuális az Óperenciás Fejér vármegyei mesemondó verseny felhívása, amelyre 2026. február 27-ig várják az 1-8. osztályos diákok jelentkezését.
A díjátadón készült fotók elérhetőek a közösségi oldalon.



