2026.02.25. 12:50
A csíkszeredai grafikus- és festőművész, Részegh Botond alkotásaiból nyílik kiállítás február 27-én, pénteken 18 órakor. A tárlatot Czinki Ferenc író, a Szépírók Társasága elnöke ajánlja a művészetek kedvelőinek figyelmébe.
Részegh Botond a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett, majd 2004-2008 között a budapesti Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájába járt. Életműve számtalan ponton kötődik az irodalomhoz is, több alkotása írókkal, költőkkel közösen szerezve jelent meg (Dragomán György, Markó Béla, Kányádi Sándor, Böszörményi Zoltán, Barabási Albert-László), melyben grafikái nem az illusztráció funkciójával felruházva, sokkal inkább a szöveggel teljesen egyenrangú, egymás értelmét és jelentését mélyítő párbeszédként jelentek meg.
A Pelikán Galériában február 27-én nyíló kiállításban a csíkszeredai grafikus- és festőművész 2015 és 2024 között készült alkotásait láthatjuk. A kontúrokból építkező antropomorf alakzatok az emberi psziché szélsőséges állapotait – mint a szorongás, félelem, öröm, gyönyör – mutatják be finom érzékenységgel. Érzékletesen jeleníti meg az esendő, megtörhető, mégis nemes és szilárd emberi lét testi, lelki, szellemi aspektusát. A tárlat legbelsőbb valónk felfedezésére invitál. Ennek a belső utazásnak vizuális leképezésére a művész minimális eszköztárat használ. Lendületes kontúrjai, gesztusszerűen odavetett formái egy teljes világot alkotnak, amelyet valójában mind jól ismerünk.
Részegh Botond Bodies of Prometheus című kiállításának megnyitójára február 27-én, pénteken 18 órakor kerül sor a Pelikán Galériában, ahol az alkotó műveit Czinki Ferenc író, a Szépírók Társasága elnöke ajánlja a művészetek kedvelőinek figyelmébe.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!



