A tánc világnapja – még kaphatóak belépők az Alba Regia Táncegyüttes 27-ei műsorára

2026.03.17. 15:30
KÖZLEMÉNY - 2026. március 17. (kedd) 
 
 
 
 
 
Idén is nagyszabású esttel készül a tánc világnapjára az Alba Regia Táncegyüttes. A Mozdulatlan legendák című produkcióban a művészek Székesfehérvár történetét keltik életre hat korszakon és hat ikonikus köztéri szobron keresztül. A műsor április 26-án és 27-én 19.00 órai kezdettel látható, jegyek már csak a 27-ei előadásra vásárolhatóak.
 
Az ARTE különleges, közel hetvenperces műsora a korai középkortól a reneszánszon, a török koron, a reformkoron és az I. világháborús éveken át egészen napjainkig fogja át az egykori koronázóváros történetét. Tánccal, zenével és látvánnyal kelnek életre városunk ismert köztéri alkotásai.
 
 
 
Szent István szobra moldvai táncokra, Mátyás király és Mujkó reneszánsz stílusban mozdul meg, Wathay Ferencet és Varkocs Györgyöt hajdú táncok, eszközös és fegyvertáncok, valamint balkáni lánckard táncok idézik meg, Petőfi alakját a romantika hangulata kíséri, az I. világháborús emlékművek pedig a magyar férfitáncok erején keresztül szólalnak meg. A záró részben Kati néni, a fertályos asszony tolja be kocsiját, miközben Mezőföld falvainak, valamint a helyi sváb, rác és cigány közösségek táncai is megjelennek.
 
 
 
A koreográfiákat Horváth Csaba, Gőbölös Gábor, Kulcsár Imre, Majoros Andor, Majoros Róbert, Molnár Gábor és Sáfrán Balázs készítették. A zenét Szirtes Edina „Mókus” és Cserta Balázs jegyzi. Az előadás rendezője Majoros Róbert, munkáját Majorosné Szabó Veronika, Molnár Gábor és Tombor Bea segítették.
 
 
 
A Mozdulatlan legendák produkciót április 26-án, vasárnap és 27-én, kedden 19.00 órai kezdettel mutatják be a színházban. Jegyek a https://jegy.artefolk.hu linken vásárolhatóak: a 26-ai előadásra minden jegy elkelt, a 27-ei fellépésre még válthatóak belépők!
 
 
 
 
                                                                           - Vége -
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.