2026.04.29. 08:30
A hagyományok szerint Székesfehérvár ezúttal is sportosan ünnepel május 1-jén. Az immár tizenötödik alkalommal megrendezett Sportmajálison résztvevő sportolók és egyesületek idén is közösen vonulnak a Petőfi-szobortól a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központig. A felvonulás idején forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Május elsején ismét sportosan ünnepel Székesfehérvár, immár tizenötödik alkalommal rendezik meg a felvonulással egybekötött Sportmajálist a Bregyóban. A rendezvény minden évben a várost átszelő, több ezer sportolót és rajongót összefogó felvonulással indul a Petőfi-szobortól, ezt pedig tíz órától bemutatók és edzések követik a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, ahol a profik és a kezdő mozgolódni vágyók is együtt edzhetnek.
A Sportmajális felvonulására érkező egyesületek 8.00 és 9.00 óra között a Petőfi-szobornál gyülekeznek, ahonnan a Petőfi szobor előtti terület – Palotai út – Ligetsor – Bregyó köz útvonalon vonulva érkeznek a majális helyszínére, a Bregyóba. Az útvonalat 8.45-től, a felvonulás kezdetével félpályán szakaszosan lezárják, majd az utolsó résztvevők elhaladása után folyamatosan felszabadítják.
A felvonulás ideje alatt (kb. 9.00-10.00 óráig) az autóbuszok zavartalanul közlekednek, terelés nem történik. Az érintett járatok esetében néhány perces késésékre lehet számítani.
A Szedres dűlő – buszforduló területére vezető úton kordonos zárás lesz, melyet szükség esetén a buszok részére megnyitnak.
A Sportmajális miatt a Bregyó közben a Sempre Étterem előtti parkolót reggel 06.00 órától este 20.00 óráig lezárják.
A szervezők minden érdeklődőt és sportolni vágyót várnak a Sportmajálisra, melynek részletes programja a napokban várható!



