Omladozó szülőházból méltó közösségi tér és kiállítás: mindenkit vár a Csoóri Sándor Emlékház

2026.04.28. 13:30
KÖZLEMÉNY - 2026. április 28. (kedd) 
 
 
 
 
 
Széleskörű összefogásnak köszönhetően menekült meg a pusztulástól Csoóri Sándor költő zámolyi szülőháza. A teljesen felújított épületben kialakított közösségi tér és múzeum március közepi megnyitása óta szerdától szombatig 10 és 17 óra között várja a látogatókat.
 
A zámolyi születésű Csoóri Sándor gyermekkori otthonában hosszú éveken át az enyészet volt az úr, ám valami megváltozott akkor és azzal, hogy az omladozó vakolatra 2020-ban tisztelői egy táblát helyeztek el a 20. századi magyar irodalom egyik fontos alakjának tiszteletére. 2021-ben aztán megszületett a döntés, hogy az épület emlékházként és kulturális központként újul meg. Kormányzati támogatással, a család, a minisztériumok és országos szakmai intézmények összefogásával megkezdődött a munka, 2026 márciusában pedig ünnepélyes keretek között adták át a Petőfi utca 51. szám alatt álló Csoóri Sándor Emlékházat, ahol állandó kiállítás és közösségi tér mesél a gyermekkori falusi világból kinövő életútról.
 
 
Az utcafronti épületrész, amely egy klasszikus parasztház volt – eredeti formájában született újjá, mögötte pedig modern múzeumpedagógiai tér és közösségi helyszín várja a látogatókat. A gyűjteményben egyrészt olyan tárgyak szerepelnek, amiket a helyi emlékezet a családhoz köthető, kötődő tárgyként őrzött meg. Ilyen az a bölcső, ami bizonyítottan a házból származik, s Csoóri Sándor bölcsőjének tulajdonítanak. Szintén a helyi, zámolyi lakóknak köszönhető, hogy iratanyagok, képeslapok is előkerültek, amiket ki lehetett állítani. Ugyancsak bekerült a kiállítás tárgyai közé a budapesti Keleti Károly utcai lakásból származó, hatvanas-hetvenes évekbeli íróasztal, amit a kétszeres József Attila-díjas költő, esszéíró, prózaíró Csoóri Sándor felesége adományozott a zámolyi emlékháznak.
 
 
Zámoly a II. világháború alatt tizenhétszer volt frontvonalban, gyakorlatilag ennyiszer „cserélt gazdát”, így nincs olyan épület, ami épségben átvészelte volna a világégést. Nem kivétel ez alól a költő szülőháza sem, amely ugyancsak jelentősen megsérült, s az újjáépítésben maga Csoóri Sándor is részt vett. Ő készítette a falak helyreállításához szükséges vályogtéglát, sártéglát, így az ő keze nyoma is ott van a falakban. A tisztaszobából, fogadótérből, dolgozószobából és egy hátsó térből álló, mindössze 56 négyzetméteres épület esetében az 56 szimbolikus jelentőségű szám is, hiszen az 1956-os forradalom meghatározta Csoóri teljes pályáját.
 
 
A ház egykori, leromlott melléképületei helyére egy teljesen új múzeumpedagógiai foglalkoztató tér épült, ahol lehetőség van feldolgozni a kiállításban látottakat, hallottakat. Az Emlékház mindenkit szeretettel vár minden héten szerdától szombatig 10.00 és 17.00 óra között, bővebb információ IDE kattintva érhető el a múzeum közösségi oldalán.
 
 
 
                                                                                         - Vége -
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.