Összművészeti gálával zárul a III. Fejér Vármegyei Művészeti Iskolák Vándortalálkozója

2026.05.22. 14:45
KÖZLEMÉNY - 2026. május 22. (péntek)
 
 
 
 
 
 
Örömzenéléssel zárul a III. Fejér Vármegyei Művészeti Iskolák Vándortalálkozója május 29-én, pénteken. Az összművészeti gálaműsor egyediségét az adja, hogy a móri Wekerle Sándor Szabadidőközpont színpadán a programban résztvevő kilenc iskola – köztük kéz székesfehérvári – diákjai közös produkciókkal állnak színpadra. Így a közönség külön erre az alkalomra írt és hangszerelt műveket hallhat közel száz fuvolisától, vagy ismerheti meg Mezőföld dallamvilágát ifjú népihangszeresek muzsikájából, lépéseit a néptáncosok előadásában. Felcsendül egy részlet Bódi Árpád művéből is, amelyet hangszeresek és énekesek közösen adnak elő. Három éve azzal a gondolattal indult útjára a vándortalálkozó, hogy az alapfokú művészeti iskolákban tanuló növendékek minél nagyobb számban kapjanak lehetőséget a közös muzsikálásra, arra, hogy megmutassák magukat a színpadon, míg a pedagógusok találkozójából szakmai beszélgetések, hosszú távú, tartalmas együttműködések születtek. „Izgalmas formációk, egyedi hangzás és örök élmény növendéknek, pedagógusnak és szülőnek egyaránt.” – fogalmaznak az ÖKK Podcast legfrissebb epizódjának vendégei.
 
Sulyokné Guba Judit, a Bicskei Prelúdium AMI, Dőr Gabriella, a Dunaújvárosi Sándor Frigyes AMI és az abai Sárvíz AMI igazgatója, Tömör Zsuzsanna mellett helyet foglalt az asztalnál a Móri Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola megbízott igazgatóhelyettese, Somlyai Zsombor Gergely, valamint dr. Ferschné Várnai Timea, a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI főigazgatója, valamint a beszélgetésnek otthont adó, Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI főigazgatója, Király István mesélnek arról, hogyan született meg a találkozó ötlete, kinek milyen feladata van ebben, hogyan tudják a mindennapokban kamatoztatni egy-egy találkozó tapasztalatait, illetve hogy milyen gálaműsorral zárul idén a programsorozat május 29-én, pénteken 17 órakor Móron.
 
 
 
A friss epizód meghallgatható a www.szekesfehervar.hu oldalon, valamint a https://open.spotify.com/show/6UivQcpSxGjumUF8ILOsbY
 
 
 
A beszélgetés során készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.