Ismét bemutatják a Híres emberek, híres házak című izgalmas várostörténeti könyvet Székesfehérváron. Magony Imre tavaly ősszel megjelent kötete nagy sikert aratott és már a második kiadását éli. Június 11-én, csütörtökön 17.00 órakor a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében rendezik az újabb bemutatót, ahova szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!
Az új könyv az Aranybulla Könyvtár Helytörténeti esték című előadássorozatából nőtte ki magát, amelyet sokan és nagy érdeklődéssel követtek. Érződött, hogy a fehérváriakban valódi igény mutatkozik a város híres szülötteinek, alkotóinak, tudósainak, tanárainak és közéleti személyiségeinek, valamint a hozzájuk kötődő házak, épületek megismerésére. A kötet egyszerre mesél emberekről és épületekről, így különleges módon idézi meg Székesfehérvár múltját és kulturális, épített örökségét. A kézirat szellemi elkészítését a Lánczos–Szekfű-ösztöndíj segítette, a megjelentetéséhez pedig Székesfehérvár Önkormányzata és dr. Cser-Palkovics András polgármester nyújtott támogatást.
Az első száz példány tavaly ősszel gyorsan elfogyott, ezért ismét megjelentették. A második kiadáshoz is jár a kötetbemutató az Aranybulla Könyvtár és a Vörösmarty Társaság szervezésében. Az érdeklődőket június 11-én, csütörtökön 17.00 órára várják a Kossuth utca 14. szám alatt terembe. A kötetet Sebők Melinda irodalomtörténész, a Társaság elnöke mutatja be és beszélget a szerzővel, közreműködik P. Maklári Éva, a Társaság alelnöke. A belépés ingyenes, szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt!



