2026.06.08. 16:25
70 évvel ezelőtt, 1956 májusában 48 leány kapta kézhez oklevelét a Székesfehérvári Állami Óvónőképzőben. Az Ezredéves iskola épületében működő képző főiskolai szintű tudást adott tanítványainak, akik a mai Felsővárosi Óvodában működő gyakorló óvoda mintaóvónőinek vezetésével ismerkedtek a rájuk váró feladatokkal. Míg az intézmény története az 1956-os oklevélátadóval lezárult, addig a frissen végzett óvónők élete ezzel a pillanattal kezdődött.
Az ÖKK Podcast friss epizódjában pedagógusnaphoz kapcsolódóan a székesfehérvári Timár Jánosné osztotta meg emlékeit. Kati néni pályája nem indult simán, hiszen – mint meséli – az előttük végzett két évfolyam betöltötte az összes óvónői helyet a megye intézményeiben. Nem szeretett volna más irányba elindulni, így helyezkedett el a Vidi bölcsődében, majd rövid időn belül már a Vidi óvódában dolgozott. Több mint harmincéves pályafutása során három óvodában több száz gyermeket nevelt, de szívének legkedvesebb az a hét esztendő, amelyet a Tóvárosi Óvodában töltött. Mint az az adásból kiderül, az épület még csak tervben volt, amikor megkapta a felkérést az új intézmény indítására.
Közösségeket épített gyerekekkel, felnőttekkel, és ezt a tevékeny életet éli a mai napig – meséli Kati néni. Egykori kollégái közül ma is sokakkal tartja a kapcsolatot. A Pedagógus Nyugdíjas Klubnak évtizedek óta, a Pedagógus Szakszervezetnek 64 éve tagja. Óvónőképzős társaival évente szerveznek találkozókat – az idei, kerek évfordulóra különösen nagy a készülődés.
A beszélgetés hallható a www.szekesfehervar.hu oldalon, de elérhető többek között itt is:



