Több mint 2100 háztartás csatlakozott már a társasházi lomtalanításhoz Székesfehérváron – már most meghaladta a tavalyi teljes mennyiséget a begyűjtés

2026.06.10. 12:01
KÖZLEMÉNY - 2026. június 10. (szerda) 
 
 
 
 
Jelentős érdeklődés mellett indult el Székesfehérváron a Depónia Nonprofit Kft. továbbfejlesztett társasházi lomtalanítási rendszere: az első két alkalom során több mint 2100 háztartás élt a lehetőséggel, a begyűjtött hulladék mennyisége pedig már most meghaladta a tavalyi teljes társasházi lomtalanítás során átvett mennyiséget.
 
Továbbfejlesztette társasházi lomtalanítási rendszerét Székesfehérváron a Depónia Nonprofit Kft. Az új rendszer célja, hogy a lakók számára könnyebben elérhető, rendezettebb és kiszámíthatóbb legyen a szolgáltatás. A gyűjtés hétvégén történik, az igénybe vevők szempontjából jobb megoldás, valamint a gyűjtőpontokat úgy alakították ki, hogy minél közelebb legyenek a lépcsőházakhoz. Az eddigi tapasztalatok alapján a rendszer iránt kiemelkedő volt az érdeklődés.
 
 
Az első alkalommal 11 200 kilogramm fa- és 39 520 kilogramm lomhulladékot, a második alkalom során pedig 7 960 kilogramm fa- és 50 540 kilogramm lomhulladékot vettek át a Depónia munkatársai. Az összesen 109 220 kilogramm begyűjtött hulladék azt jelenti, hogy a Depónia Nonprofit Kft. már két alkalom után meghaladta a 2025-ben Székesfehérváron a társasházi lomtalanítás során begyűjtött teljes mennyiséget: az idei eredmény eddig mintegy 18,6 százalékkal magasabb, mint a tavalyi egész éves adat.
  
Néhány esetben előfordult, hogy a lomtalanítás körébe nem tartozó (pl.: elektronikai) hulladékot szerettek volna elhelyezni a gyűjtés alkalmával az ügyfelek. Ebben az esetben a közszolgáltató cég kollégái tájékoztatást nyújtottak a hulladékudvarok igénybevételéről, ahol számos, a közszolgáltatási hulladékszállítás körébe nem tartozó hulladék díjmentesen leadható.
 
A Depónia Nonprofit Kft. ezúton is köszöni a székesfehérvári lakosok türelmét, együttműködését és nyitottságát. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján sokan előre készültek a kijelölt időpontokra, tájékozottan érkeztek a gyűjtőpontokra, és együttműködően vették igénybe a szolgáltatást.
 
 
A továbbfejlesztett rendszer egyik legfontosabb előnye, hogy a lom ellenőrzött körülmények között, a munkatársak jelenlétében kerül átvételre, így nem marad napokra felügyelet nélkül közterületen, ami hozzájárul Székesfehérvár rendezett városképének megőrzéséhez is. A Depónia ez úton is kéri a lakosság segítségét abban, hogy illetéktelen személyek részére ne adjon át a hulladékot!
  
A társasházi lomtalanítás a következő hetekben további helyszíneken folytatódik. Az értesítéseket az adott társasházhoz juttatják el.
 
 
A konyhai zöld- és élelmiszerhulladék gyűjtését 2024. év elején kezdte meg a társaság. A begyűjtött mennyiségek tekintetében és a hulladék „tisztaságában” Székesfehérvár kiemelkedő teljesítést mutat. A kezdeti mennyiségi növekedést követően jelenleg egy kisebb, 11 %-os csökkenés az előző év azonos időszakához képest.
 
 
Ismét szeretnék felhívni a székesfehérvári lakosok figyelmét, hogy a kihelyezett barna színű bio kukák használatával a háztartásban keletkezett élelmiszerhulladék hasznosításra kerül és egyben csökkenti a vegyes hulladék gyűjtő edények tartalmát. A kihelyezett 705 db bio kuka használata nem okoz többletköltséget a lakók számára, de fontos, hogy csak a megfelelő hulladék helyezhető bele.
  
„Közös célunk, hogy a lehető legtöbb hulladék hasznosításra kerüljön, ennek egyik módja a szelektív gyűjtés mellett a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok gyűjtését szolgáló barna kukák használata.” – olvasható a Depónia közleményében.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Június
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.