A Tóparti gimi számít a szavazatunkra – zöld célokat segít az E.ON pályázata

2026.06.10. 13:32
KÖZLEMÉNY - 2026. június 10. (szerda) 
 
 
 
 
 
 
A bolygónkért aktívan tenni akaró iskolai vagy óvodai közösségek versengenek az E.ON pályázatán. A Föld bajnokai pályázaton idén egy székesfehérvári projekt került a 30 jelölt közé: a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai kutatásukban a fenntarthatóságot a tudatos fogyasztás és a hulladéktermelés megelőzése szemszögéből közelítik meg. Terveik megvalósítását most egy-egy szavazattal segíthetjük június 19-én, pénteken délig!
 
Az E.ON Föld Bajnokai pályázatán idén is a bolygónkért aktívan tenni akaró iskolai vagy óvodai közösségek versengenek ötleteikkel. A beérkezett több száz ötletből az öttagú zsűri már kiválasztotta az idei 30 legjobb pályaművet, amelyek között ott van a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium „A láthatatlan energia – fenntartható döntések a mindennapokban” projektje.
  
A legtöbb fenntarthatósági projekt a szelektív hulladékgyűjtésnél kezdődik. A Tóparti Gimnázium viszont egy sokkal nehezebb kérdést boncolgat: hogyan befolyásolják mindennapi döntéseink, szokásaink, vásárlásaink a környezetünket? A programban a diákok saját energiaállomást működtetnek, hulladékauditot végeznek, vizsgálják az iskolai büfében a fogyasztási szokásokat és adatokat gyűjtenek a visszaváltható csomagolásokról. Saját kutatásaikon keresztül fedezik fel, hogy mennyi energia, nyersanyag és környezeti hatás rejtőzik hétköznapi választásaink mögött. Projektjük különlegessége, hogy a fenntarthatóságot a tudatos fogyasztás és a hulladéktermelés megelőzése szemszögéből közelíti meg, hiszen ők is tudják: az a legjobb hulladék, ami meg sem teremtődik.
  
A Tópartisok készen állnak a projekt megvalósítására, így most a helyi közösségen a sor, hogy szavazataikkal segítsenek a diákoknak a közönségdíj elnyerésében. Az E.ON Facebook oldalán legtöbb like-ot gyűjtő intézmény zöld pályázata biztosan bekerül a győztesek közé és támogatást kap fenntarthatósági programja megvalósításához.
  
Szavazni június 19-én, pénteken délig lehet!
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Június
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.