„Alba Regia” Fotópályázat 2026

2026.07.01. 12:30
KÖZLEMÉNY - 2026. július 1. (szerda)
 
 
 
 
 
Idén is meghirdette a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár és a MÁV Fotókör az „Alba Regia” Fotópályázatot. A kiírás szerint a pályázaton bárki részt vehet Székesfehérvárról és a város életéről készült képekkel, illetve szabadon választott témában készült fotóval. Az alkotásokat július 1. és augusztus 19. között várják. Az eredményhirdetés a zsűrizett alkotásokból nyíló kiállításon lesz október 17-én, szombaton 15 órától.
 
A hagyományokhoz hűen, idén is közösen hirdette meg az „Alba Regia” Fotópályázatot a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a MÁV Fotókör. A kiírás szerint a pályázat nyilvános, azon bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A pályázatra olyan képeket várnak, amelyek korábbi Alba Regia pályázatokon nem voltak kiállítva, valamint más fotópályázaton nem voltak díjazva. Mesterséges intelligenciával előállított fotókkal nem lehet pályázni. A pályázónak garantálnia kell, hogy a beküldött fotók felett teljes mértékű szerzői és személyiségi jogokkal rendelkezik, s ha szükséges, a felmerülő kétségek esetén ezt igazolni is tudja.
 
Kettő, SZÉKESFEHÉRVÁR – Alba Regia (a város életét, épített örökségét, nevezetességeit, prominens személyeket bemutató képek), illetve SZABADON VÁLASZTOTT kategóriában maximum 3-3 kép küldhető be, amelyek színes, illetve fekete-fehér fotók egyaránt lehetnek. A pályázati képek digitálisan, jpg formátumban, RGB színmódban, hosszabbik oldal 1920 pixel, maximum 2MB méretben küldhetők be e-mailben augusztus 19-ig.
 
A beérkezett alkotásokat a háromtagú zsűri, Balogné Dr. Kovács Matild fotóművész, Hipságh Gyöngyi fotóművész és Roll Péter fotóművész, fotográfus bírálja el, majd a hivatalos eredményhirdetésre a képekből nyíló kiállításon kerül sor október 17-én, szombaton 15 órakor a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtárban.
 
A pályázat részletes kiírása megtalálható a művelődési ház honlapján, illetve további információ kérhető a Fotókör vezetőjétől, Marton Ágotától a +36 70 402 07 10 telefonszámon.
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.