„A legnagyobb jutalom a tanítványaim szeretete” – interjú Stermeczky Istvánéval

2026.07.22. 10:35
KÖZLEMÉNY - 2026. július 22. (szerda)
 
 
 
 


Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli idén a Pedagógusok Szakszervezete Fejér Vármegyei Szervezete Nyugdíjas Tagozata. A születésnap alkalmából rendezett ünnepségen a jubiláló szervezetet és a nyugdíjas pedagógusokat köszöntötték.
 
A kollégákhoz való hűség, az értékek őrzése és átadása, a hivatás szeretete jellemzi a közösséget. A tagság, óvodapedagógusok, tanítók és tanárok hosszú évtizedeken át nevelték, oktatták a város és a megye gyermekeit. Intézményi munkájuk mellett tevékeny részt vállaltak a szakszervezeti munkában is. Az évfordulós ünnepségen külön köszöntötték Stermeczky Istvánnét, aki 65 éve tagja a Pedagógus Szakszervezetnek.
 
 
„Mióta diplomás tanító lettem.” – utal a hat és fél évtizedes tagságra mosolyogva Irma néni, akivel az ünnepség után találkoztuk, és megtisztelt bizalmával, ahogy életéről, hivatásáról, családjáról mesélt. Mint mondta, annak idején a szakszervezeti tagság nem is volt kérdés, aki megkapta a diplomáját, már tagja is lett az érdekképviseletnek. Ám az idáig vezető út sem volt egyszerű. Irma néni nagycsaládban nevelkedett, három testvérével. Már kisgyermekként tudta, hogy tanító szeretne lenni. Jól tanuló, szorgalmas gimnazista volt Szeghalmon, ám a továbbtanulás váratott magára. Hogy segítségére legyen szüleinek és hogy testvérei is elvégezhessék az iskolát, az érettségi után munkát vállalt, mellette végezte el a szegedi tanítóképzőt.
  
„Egy évet a tanácsnál dolgoztam, ahol nyáron tábort szerveztek az ott dolgozók gyermekeinek és megkérdezték, nincs-e kedvem csatlakozni. Nagy örömmel mentem. A nyár végén képesítés nélküli nevelőként, Füzesgyarmatra kerültem, ahol már nagyon vártak. Sokat dolgoztam, helyettesítettem még a kisegítő osztályban is, de elbírtam én mindegyikkel. Nem mondom, hogy soha nem adtam egyest, ha a helyzet úgy kívánta, voltak elvárásaim és rendnek is kellett lenni, de mindenkihez szeretettel közeledtem, hiszen minden gyerekben van valami jó, és ezt ők meg is érezték.”
  
Füzesgyarmatról Vésztőre került, ahol már nemcsak tanítói feladatok várták, hiszen az iskolának szüksége volt rajz szakos nevelőre. Így elvégezte a Szegedi Tanárképző Főiskola rajz szakát, majd tanári diplomát szerzett. Ekkor ismerkedett meg leendő férjével, aki, fehérvári lévén „haza hozta” ifjú feleségét a Liget sorra. Irma néni nem kapott rögtön állást a városban, először Soponyán, majd Csóron tanított, végül a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában 17 éven át tanított rajzot. Illetve ez így nem állja meg a helyét! Ahogy egykori tanítványai mesélik, a rajzórák, a szakkörök élményekkel teli alkotó órák voltak. Irma néni mindig tartogatott újdonságokat: a művészettörténet útját nem a könyvek fekete-fehér lapjain járta be a diákokkal, hanem eszközökkel, technikákkal, színekkel gazdagítva. Hol tojást festettek, hol rózsaablakokat készítettek színes kartonokból, hol nyomtattak.
 
 
A rajzszakkörökön gyönyörű alkotások születtek, amelyek díjakat, elismeréseket hoztak. Több egykori diákja választotta a pedagógus pályát, és nagyon sokan az alkotásban lelték meg boldogságukat. Mint mondják, olyan tudást kaptak az általános iskolában, amelyek később, egyetemi éveik alatt is jó alapul szolgáltak. Ami talán még fontosabb, ezt saját hivatásukban tovább adták a következő generációknak pont olyan lelkesedéssel és szeretettel, mint ahogy ők kapták. Irma néni 30 éve ment nyugdíjba, de ezt követően még nyolc évet tanított Polgárdiban és a fehérvári, egykori Hermann Ottó, ma Felsővárosi, illetve a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.
  
A rajz mellett az utazás, a közösségi lét az, ami sokat adott, mondta beszélgetőtársam. A tanítás, a baráti társaságok, később a nyugdíjas klub, a saját korosztállyal és az egykori tanítványokkal való kapcsolattartás mind-mind erőt adott az élet hozta tragikus pillanatokban, és nyújt biztonságot a mindennapokban. „Sok éven át szerveztem táborokat az ország minden részébe. Nemcsak a gyerekek, hanem a kollégáim is nagyon szerettek velem jönni. A családdal is sokat utaztunk, múzeumba jártunk, kirándultunk. Annak idején az osztályaimmal is, de később a nyugdíjas klubban is rendszeresen szerveztünk programokat. Ez az utazószellem, hogy menjek, lássak, tapasztaljak új dolgokat, ez mindig bennem volt, és a gyerekeket is erre ösztönöztem. A régi tanítványaimmal is, ha találkozom, mindig ezeket az élményeket emlegetik, akár fél évszázad távlatából. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb: a tanítványaimtól kapott szeretet a legnagyobb jutalom, amit egy pedagógus kaphat.”
 
 
 
Az ünnepségen készült fotó letölthető a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.