Szent Kristóf-búcsú és a járműáldás Maroshegyen

2026.07.24. 10:30
KÖZLEMÉNY - 2026. július 24. (péntek) 
 
 
 
 
 
Szent Kristóf napján búcsú lesz július 26-án Maroshegyen, a Szent Kristóf-templomban. Vasárnap 17.30 órától a székesfehérvári ökomenikus kórus lép fel Csekéné Bányai Erzsébet vezetésével, majd a 18 órakor kezdődő szentmisét követően áldják meg a járműveket a vásártéren.
 
Szent Kristóf ünnepét július 26-án tartja a katolikus hagyomány. Maroshegyen az 1940-es évek elején épült templom védőszentje Szent Kristóf, aki a hagyomány szerint a 3. század elején Szamóban (Lükia) egy folyó partján élt, ahol egy remete tanácsára megkeresztelkedése után az emberek szolgálatába állt, és a folyóhoz érkezőket segítette át a túlpartra. A történet szerint a Teremtőt is vállán vitte át a folyón, aki a vértanúság koszorújával ajándékozta meg. Az utasok, vándorok, hajósok védőszentjének képét ma is sok autós és motoros hordja magával.
 
 
 
A maroshegyi Szent Kristóf-templomban július 26-án, vasárnap 17.30 órától a székesfehérvári ökomenikus kórus lép fel Csekéné Bányai Erzsébet vezetésével, majd a 18 órakor kezdődő szentmisét követően áldják meg a járműveket a vásártéren.
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.