„A nagyszüleimnek volt egy mellénye, rajta tizenkét gyönyörű ezüstgombbal. Imádtam ezt a lajbit, ám 1960-ban a nagyapám meghalt, nagyanyám pedig néhány évvel később, amikor építkezésre kellett a pénz, szép sorjában eladogatta az azt díszítő gombokat, darabjáért a havi nyugdíjának megfelelő összeget kapva. Apám ugyanígy tett a régi ezüstkészlettel. Én meg ott álltam nagy szemekkel 10 évesen, de végül sikerült kisírnom, hogy az utolsó gomb megmaradhasson.” – eleveníti fel azt a pillanatot Kripcsi-Szabó József, amikor eldöntötte, márpedig ő visszaszerzi ezeket a családi kincseket.

 

„A 70-es, 80-as években, amikor már volt annyi pénzem, hogy legyen értelme, elkezdtem járni a régiségkereskedők boltjait, az ecseri és más vidéki piacokat, hátha megtalálom ezeket a pitykéket. Egyetlen hasonlót találtam itt, Székesfehérváron, de az rézből készült. A sors iróniája, hogy alig két-három évvel ezelőtt végül megtaláltam a nyolc megfelelő darabot. Viszont az elmúlt évtizedekben a kutatás közben annyi gyönyörűségre akadtam, hogy vétek lett volna azokat nem elhozni. Így indult a gyűjtés, amelynek eredménye látható ebben a lakásmúzeumban.” – emlékszik vissza a gyűjtő, akinek ezernél is több darabot számláló gombdíszgyűjteménye mára az ország legnagyobbjának számít. Katalógusokban, szép kiállítású könyvekben szerepelnek különlegességei, de országos kiállításokra is szívesen kölcsönzi e csillogó szépségeket.

 

A Lakatos utcából megközelíthető Lakásmúzeumban – amelynek létét két tábla is jelzi az Egyházmegyei Látogatóközponttal átellenben – nem csak a nemesek ruháihoz kapcsolódó, kövekkel kirakott ezüstgombokat láthatunk, hanem a kevésbé tehetős rétegek ruháit díszítő pitykékből is sok szépség tárul elénk. Megcsodálhatjuk a pitykénél nagyobb, díszesebb, gyakran ékkövekkel, zománccal vagy gyöngyökkel ékesített fémdíszeket, a boglárokat is, amelyeket ruhára, övre, süvegre vagy lószerszámra erősítettek, s fontos szerepet játszottak a huszárok öltözetén is. „A kommunizmus idején ezek a tárgyak nem képviseltek értéket, senki nem akart velük foglalkozni Magyarországon, így sokukhoz filléres áron sikerült hozzájutnom.” – árulja el Kripcsi-Szabó József, miközben átvezet minket a kis lakásmúzeum egy másik részébe. Családi örökségből származó régi, 3-400 éves paszományok mellett gyönyörű, neoreneszánsz faragott íróasztal foglal itt helyet, a falakat pedig 17. századi szablyák díszítik. Úgynevezett végvári típusú, Rákóczi-korabeli fegyverek ezek, köztük olyan különlegességgel, mint egy 1660-1680 körüli damaszkolt pengéjű perzsa szablya, amellyel állítólag Thököly Imre kurucai harcoltak.

 

Arra a kérdésre, hogy mi a szívéhez legközelebb álló tárgy, József nem tud egyértelműen választ adni, de aztán az érméket tartalmazó vitrinhez vezet. Egy olyan Liszt Ferenc-bronzérmét mutat, ami a világhírű zeneszerző párizsi koncertje alkalmából, 1843-ban készült. Érthetően büszkén mutatja Almásy László gróf, felfedező-utazó zsebóráját is, amelyhez már egy árverésen jutott hozzá. Nem is annyira a külseje az érdekes a Robert Roskell liverpooli órásmester által készített, 19. századi zsebórának, hanem az az igényesség, amivel a belseje készült. Ahogy a gyűjtő megnyitja a szerkezet hátlapját, feltűnnek a virágmintával díszített fogaskerekek, lemezek, melyek minden egyes darabja igazi fémműves remekmű. A múzeum ezen részében várják a látogatókat a Napóleon-korabeli, biedermeier ékszerek és egy, a 19. század második feléből származó, fadobozba rejtett, teljes díszmagyar szett is, ami természetesen tartalmazza a sarkantyút, a derékövet, a tollforgót, a mentecsatot is. Ezeknek az együtteseknek a sorsa – teszi hozzá József – a kommunizmus idején a szétszedés lett: a nőknek nyakláncokat és egyéb díszeket készítettek a részeiből.

 

Mivel Kripcsi-Szabó József régóta oszlopos tagja a Fehérvári Huszárok Egyesületének és aktívan részt vesz a hadisírok gondozásában, az évek során bejárta az országot és a környező területeket. Ezek az utak is számos különleges történelmi relikviával ajándékozták őt meg. Az egyik legérdekesebb talán a monarchia legrégebbi, 1696-ban Deák Pál vezetésével alapított, 8. számú huszárezredének jubileumi, 1896-os találkozójára készült kép, amelynek kerete hátulról nyitható, s ott nemcsak az ünnepi vacsora részletes programja, hanem a felszolgált fogások sorrendje is olvasható.

 

Miközben tátott szájjal bukkanunk rá az újabb és újabb érdekességekre, a gyűjtemény tulajdonosa arról is mesél, hogy egy ideig Németországban, illetve a Videotonban is dolgozott, de aztán a nyolcvanas években magánfuvarozó lett. „A spórolt pénzt én nem balatoni villára és egyéb emberi önzőségekre költöttem, hanem olyan tárgyakra, amikről szerettem volna, ha nem tűnnek el az országból a külföldi felvásárlók miatt!” – magyarázza József, akinek hála, külföldről is kerültek vissza fontos, értékes kordokumentumok.

 

Ilyenek a Mária Terézia aláírásával ellátott dokumentumok vagy Kossuth Lajos 1860. január 20-án kelt, francia nyelvű levele, amelyet a Nemzeti Múzeumban is kiállítottak néhány éve. A levelet Kossuth Aurelio Saffi olasz hazafinak írta, akivel a londoni emigrációban tartotta a kapcsolatot. Ugyancsak elképesztő beleolvasni Deák Ferenc „Különösen tisztelt, Méltóságos Gróf!” számára írt magánlevelébe, amely „hazánk legjelesebb bölcse”, Vörösmarty Mihály halála kapcsán íródott, s amelyben Deák Ferenc azt kéri, hogy a költő özvegyét és három kiskorú árváját anyagilag és minden másban is segítse a gróf úr. Aláírás: „alázatos szolgája, Deák Ferencz”.

 

A dokumentumgyűjtemény legrégebbi darabja egyébként egy 1548-ból származó levél, amelyet Oláh Miklós egri érsek küldött I. Ferdinándnak. A rómaiak, Magyarország és Csehország királyát az érsek arról tájékoztatja, hogy – az Egri csillagokból is ismert – Bornemissza Gergely udvarnok és Erdőteleki Borsölő Tamás a Magyar Szent Koronának és a Királyi Fönségnek tett szolgálatukért megkapják a Heves megyében lévő, Nagyivánnak nevezett birtokot a hozzá járó minden erdővel, szántóval, szőlővel, halastóval és vízimalommal együtt. Az újkori időkből származó levelek között találhatjuk a híres zeneszerző, Lehár Ferenc levelét is, amelyben a bécsi zeneiskolába próbál „beprotezsálni” valakit.

 

Sokáig lehetne még sorolni az érdekesebbnél érdekesebb történelmi vonatkozású dokumentumokat, amelyek ebben a kedves kis múzeumban rejteznek, de végezetül hadd említsük meg azt a bárói cím adományozásáról szóló „okiratot”, amelynek értelmében 1832-ben I. Ferenc császár bárói rangra emeli Sina Györgyöt és testvérét, Sina Jánost. A görög származású, gazdag bankár, Sina György – akit Széchenyi István azért keresett meg, mert a Lánchíd megépítésére meghirdetett közadakozás nem hozott kellő eredményt – nemcsak a Lánchíd megvalósítását támogatta Széchenyinél is nagyobb összeggel, hanem Széchenyi több gazdasági programjának is finanszírozója volt és részt vett a magyar vasútfejlesztés támogatásában is.

 

József a Bástya utca 1. szám alatti helyiséget három évvel ezelőtt elképesztően romos állapotban vásárolta meg, de azzal a határozott tervvel, hogy itt alakítja ki azt a lakásmúzeumot, ahol a város közösségének, az ide érkező turistáknak bemutathatja ezeket a régmúlt korokról mindennél jobban, érthetőbben mesélő tárgyakat. A Lakásmúzeum maga tulajdonképpen már tavaly elkészült, de valójában idéntől várja a látogatókat, akik a 0630/9577908-as telefonszámon jelentkezhetnek be. A különleges lakásmúzeum meglátogatása akár a hamarosan kezdődő Székesfehérvári Királyi Napok idején is különleges színfoltja lehet a belvárosi programoknak, szeretettel és bátran ajánljuk mindenkinek a figyelmébe, aki szeretne részt venni egy személyes kalauzolással kísért, élményteli időutazáson!

 

 

 

 

 

Szöveg: Házi Péter

Fotó: Bácskai Gergely