Emlékszoba nyílik Sobor Antal tiszteletére a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az augusztus 11-én, kedden 10.00 órakor kezdődő ünnepségen Spányi Antal megyés püspök mond ünnepi köszöntőt, illetve képviselteti magát a Vörösmarty Társaság és Tóni bácsi családja is. A szervezők szeretettel fogadnak közös emlékeket őrző fotókat és írásokat a látogatóktól.
Sobor Antal tanár, író és festőművész, Székesfehérvár és Fejér megye díszpolgára 1933-ban született a városban. Itt járt középiskolába, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának elvégzését követően visszatért szülővárosába tanítani. 1971-től 1993-as nyugdíjazásáig a Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanára volt. Tóni bácsi egész életében példát mutatott tanítványainak és mindenkinek, aki kapcsolatba került vele. Munkássága ezer szállal kötődik Székesfehérvárhoz, a diákjai nagyon szerették, és a pedagógiai pálya mellett meghatározó alakjává vált a helyi kulturális és irodalmi életnek is. Életének 78. évében, 2010-ben hunyt el.
Életműve előtt a Sobor Antal-emlékszoba felavatásával tiszteleg a város. Augusztus 11-én, kedden 10.00 órakor kezdődik az ünnepség a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, ahol Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke mond nyitó beszédet. Ugyancsak köszönti a vendégeket dr. Sebők Melinda, a Vörösmarty Táraság elnöke, dr. Bakonyi István irodalomtörténész és a család képviseletében Hajdú Csaba.
A szervezők szeretettel fogadnak a látogatóktól közös emlékeket őrző fotókat, írásokat és levelezéseket a minél sokoldalúbb emlékezés örömére!



