Kérik a közlekedőket, hogy ne a kis lakóutcákat használják kerülőútnak a Nagyszombati utcai útzár kikerülésére!

2026.08.13. 08:02
KÖZLEMÉNY - 2026. augusztus 13. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
Mint arról hírt adtunk, augusztus folyamán teljes útzár mellett folytatódik a Nagyszombati utca Zsolnai út és Aranybulla sétány közötti szakaszának felújítása. Az elmúlt hét tapasztalata alapján most arra kérik a közlekedőket, hogy ne a környező, kis utcákat használják kerülőútnak, hanem a Fiskális és a Pozsonyi utat válasszák!
 
 
A Nagyszombati utca Zsolnai út és Aranybulla sétány közötti szakaszának felújítása augusztusban teljes útzár mellett folytatódik. Az augusztus 4-i lezárás óta eltelt időszakban rengeteg jelzés érkezett a környező utcákban élőktől, hogy sokan választják kerülőútnak a kis utcákat, miközben azok nem alkalmasak ekkora átmenő forgalom levezetésére.
 
 
Fontos felhívni a figyelmet, hogy az érintett, keskeny utcák lakó-pihenő övezeti besorolásban vannak, amit az utca elején kihelyezett tábla is jelez mindenhol. Itt speciális KRESZ-előírások védik a lakókat, azaz CSAK CÉLFORGALOM okán lehet behajtani (röviden összefoglalva: ott lakók, hozzájuk látogatók, áruszállítók, közszolgálati járművek), a megengedett maximális sebesség pedig 20 km/óra.
 
 
Arra kérik a közlekedőket, hogy a lezárt szakasz kikerülésére a Fiskális és a Pozsonyi utat, vagy a többi, átmenő forgalomra alkalmas öreghegyi utcát válasszák.
 
 
A Nagyszombati utcában végzett munkálatok folyamatosan haladnak, a víziközművek kiváltása után az utat kiszélesítik, járdát építenek, az útburkolaton irányhelyes kerékpársávok is helyet kapnak, valamint az Aranybulla sétánynál autóbusz-megállóhelyeket és gyalogos-átkelőhelyet is kialakítanak.
 
 
A várhatóan a hónap végéig tartó forgalomkorlátozás idejére kérik és köszönik a közlekedők együttműködését, megértését!
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.