Szeptemberben is: kurátori tárlatvezetés a TOTUS TUUS – Teljesen a tiéd! kiállításban

2026.08.31. 12:30
KÖZLEMÉNY - 2026. augusztus 31. (hétfő)
 
 
 
 
 
Szeptemberben is folytatódnak a kurátori tárlatvezetések a TOTUS TUUS – Teljesen a tiéd! című kiállításban, a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. Szeptember 2-án, szerdán 16.00 órától ismét számít az érdeklődők figyelmére Tóth Norbert.
 
Folyamatosan fogadja a látogatókat a TOTUS TUUS – Teljesen a tiéd! című tárlat a Múzeum Fő utcai Rendház épületében. Minden idők egyik legnagyobb Szent II. János Pál pápa kiállítása a néhai katolikus egyházfő életművét és örökségét mutatja be.
 
A kiállításban szeptemberben ismét tárlatvezetést tart Tóth Norbert kurátor. Az első ilyen alkalom szeptember 2-án, szerdán 16.00 órakor kezdődik, majd egy héttel később, szeptember 9-én is ugyanebben az időpontban várják az érdeklődőket.
 
18 teremben több mint 200, a pápához köthető eredeti tárgy mellett több mint ötven művész kifejezetten erre az alkalomra készült alkotása is helyet kapott ezen az egyedülálló tárlaton. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a bejelentkezes@szikm.hu e-mail címen van lehetőség.
 
A tárlatvezetések a kiállításra megváltott érvényes jeggyel vehetők igénybe. A kiállítás légkondicionált termekben fogadja az érdeklődőket. Mindenkit szeretettel várnak!
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.