Színes programok és sok-sok egyesület: szeptember 5-én tartják a Civil Napot

2026.09.01. 12:30
KÖZLEMÉNY - 2026. szeptember 1. (kedd) 
 
 
 
 
 
A városban működő civil szervezetek kerülnek a figyelem középpontjába szeptember 5-én. A hagyományos Székesfehérvári Civil Nap programjainak ezúttal is a Zichy liget ad otthont, ahol szombaton 9 és 15 óra között számos civil szervezet képviselteti magát, a színpadon pedig változatos produkciók, bemutatók és interaktív programok várják az érdeklődőket.
 
A Civil Nap már reggel 9 órakor elkezdődik a Székesfehérvári Szív Egyesület közös bemelegítő tornájával, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti a résztvevőket. Fél 10-kor elkészül a Civil Tabló is, amely hagyományosan a város sokszínű civil közösségeit jeleníti meg.
 
 
A Civil Nap jó alkalmat kínál arra, hogy azok is betekintést kapjanak a helyi egyesületek és civilek világba, akik eddig kevésbé ismerték ezeket a közösségeket. A színpadon így többek között zenés és táncos produkciók, TAIKO-, pusztakezes és önvédelmi bemutatók, interaktív sakk-kvíz, valamint a civil szervezetekhez kapcsolódó bemutatkozó előadások is várják az érdeklődőket, de helyet kapnak a fiatalokat, az idősebbeket, valamint a sport és a kultúra iránt érdeklődőket megszólító kezdeményezések is.
 
 
A Zichy ligetbe Székesfehérvár számos civil szervezete települ ki és vesz részt a programokban, így kora délutánig, a rendezvény 14.55-ös zárásáig sokféle közösség és kezdeményezés kerülhet közelebb a városlakókhoz. A szervezők szeretettel várnak mindenkit szombaton a Zichy ligetbe!
 
 
 
 
 
                                                                        - Vége -
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.