Ismerkedő látogatáson járt Székesfehérváron Anžej Frangeš, Szlovénia nagykövete

2026.09.21. 14:17
KÖZLEMÉNY - 2026. szeptember 21. (hétfő) 
 
 
 
 
 
Székesfehérvár és Kranj gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzéséről, a városok, illetve az egyetemek közötti együttműködések erősítéséről és az Erasmus-programban rejlő közös lehetőségekről is szó esett Anžej Frangeš szlovén nagykövet hétfői látogatásán, akit dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester fogadott a Városházán.
 
A korábban Szlovénia nyugat-balkáni különmegbízottjaként is dolgozó Anžej Frangeš hivatalosan 2025 szeptemberétől lett Szlovénia magyarországi nagykövete, ám a követség átalakítása és más fontos teendők miatt csak most jött el az ideje a hivatalos „országjáró körútnak”, amelynek első állomásaként – amiként hétfőn ő maga fogalmazott – mindenképpen a Királyok Városát szerette volna felkeresni. A nagykövetet, valamint Marko Sotlar gazdasági tanácsadót és Vida Veronika kapcsolattartót hétfőn délelőtt fogadta a Városházán dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester.
 
 
A város történelmének bemutatását követően – amelyen a vendégek megismerkedhettek többek között a Szent Korona hiteles másolatával és a koronázási palást történetével, illetve az arról készült, s a Városházán látható festménnyel is –, érdemi megbeszélésekkel folytatódott a találkozó. Anžej Frangeš elmondta, nagyon sok jót hallott elődjétől Székesfehérvárról, most pedig már konkrét ötletekkel érkezett a városba. Ezek egyike, hogy amiként a szlovénok nagy nemzeti kötőjének szobra mellett a kranji Park La Ciotatban 2023 márciusa óta Petőfi Sándor mellszobra is ott áll, ugyanígy szeretnék, hogy Székesfehérváron is „egymás társaságában” emlékezhessünk a két nép két nagy költőjére, akik mindketten 1849-ben haltak meg. Székesfehérvár polgármestere üdvözölte és támogatásáról biztosította az ötletet, a részletekkel kapcsolatban azonban még további egyeztetések szükségesek – hívta fel a figyelmet.
 
 
Szóba került az is, hogy a szlovéniai Kranj és Székesfehérvár hivatalosan még csak partnervárosok, ám Kranj szeretné ezt a kapcsolatot testvérvárosi szintűvé fejleszteni, hiszen a Székesfehérvári Királyi Napokon tett látogatásukon, illetve a Forever Young közös EU-s projekt során is nagyon pozitív tapasztalatokat szereztek. A nagykövet szerint sok szlovén cégnek van már kapcsolata, együttműködése a magyar vállalatokkal. Mivel Gorenjska Szlovénia egyik jelentős gazdasági régiója, technológiai térsége, amelynek központja Kranj, felvetette, hogy a két területi kamarának is érdemes lenne szorosabbra fűznie együttműködését, ennek érdekében hétfőn a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál is látogatást tesz. Dr. Cser-Palkovics András szerint érdemes lenne évente egy-egy alkalommal, hol Székesfehérváron, hol Kranjban gazdasági fórumot rendezni, ami a további kooperációt ösztönözné.
 
 
A találkozón szóba került az egyetemek közötti együttműködés erősítése, illetve a Magyarországon hamarosan újrainduló Erasmus-program lehetőségeinek kihasználása is, hogy a székesfehérvári hallgatók ne csak mondjuk a skandináv országokba, hanem egy jóval közelebbi, ugyancsak jól prosperáló gazdaságba is bepillantást nyerhessenek. Ősszel egyébként várhatóan középiskolai delegáció érkezik Székesfehérvárra Kranjból, így arra is kiválóak az esélyek, hogy testvériskolai kapcsolatok jöjjenek létre a két város oktatási intézményei között.
 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
 
 
                                                                                  - Vége -
 
Szöveg: Házi Péter
 
Fotó: Ostorházi Helga
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.