2026.10.12. 11:00
Október 13-án, kedden 17 órától Romat Sándor történész és Bernáth Gábor helytörténész előadásában Székesfehérvár második világháborús szőnyegbombázásának történetét és a témával kapcsolatos kutatásokat ismerhetik meg az érdeklődők a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.
Székesfehérvár a második világháborúban Magyarország második legtöbbet szenvedett városa volt, köszönhetően földrajzi elhelyezkedésének. A szárazföldi harcok mellett számos esetben történtek bombázások is, amelyek elsősorban a vasútállomást, valamint a tőle délre lévő Börgöndi repülőteret vették célba. A legsúlyosabbak a Szövetségesek által végrehajtott szőnyegbombázások voltak. A kialakult politikai helyzet miatt a korszak kutatói keveset foglalkoztak a témával, néhány szemtanú közlésén kívül kevés adat állt rendelkezésükre.
Október 13-án, kedden 17 órától a Szent István Király Múzeum Rendház épületében Romat Sándor történész és Bernáth Gábor helytörténész romfotókkal és számos új adattal eleveníti fel az akkori eseményeket. A történeti témájú előadás után egy érdekes, civil projektet is bemutatnak, amely a háborút átélt helyi – ma még köztünk élő – szemtanúk elbeszélései alapján idézi fel a második világháborúban, Székesfehérváron történteket.
Az ingyenes előadásra mindenkit szeretettel várnak.



