2026.11.02. 12:03
Várhatóan már 2027-ben elindulhat az a székesfehérvári, kutyákat és macskákat érintő ivartalanítási támogatás, amelynek részleteiről már zajlanak az egyeztetések Székesfehérvár Önkormányzata és a HEROSZ között.
Székesfehérvár Önkormányzata előrehaladott egyeztetéseket folytat a Herosz Fehérvári Állatotthonával egy új, kutyákat és macskákat is érintő ivartalanítási programmal kapcsolatban. A szakmai keretek kidolgozását követően az állatorvosokat is szeretnék bevonni az együttműködésbe.
A várhatóan 2027-ben elindítható program célja a felelős állattartás támogatása, a kóbor állatok számának csökkentése és szociális alapon, célzottan segíteni azoknak a gazdiknak, akiknek egy ilyen beavatkozás nehezen menedzselhető anyagi terhet jelentene.
Amint dr. Cser-Palkovics András polgármester írja bejegyzésében, a részleteken még dolgoznak a szakemberek, de az már biztos, hogy a támogatás a székesfehérvári lakcímmel rendelkező gazdik számára lesz igénybe vehető. Kutyák esetében alapfeltétel lesz a jelenlegi ebösszeíráson való részvétel, a regisztrált mikrochip és az érvényes veszettség elleni védőoltás megléte is.
A rendeletet várhatóan jövő év elején tárgyalja majd a közgyűlés, és várhatóan mintegy 20 millió forintot különítenek rá el a költségvetésben. A cél az, hogy a támogatási forma már 2027-ben elindulhasson, igény esetén pedig hosszú távon fenn kívánja azt tartani az Önkormányzat.
- Vége -



