1739-ben, a pestisjárvány idején a felsővárosiak böjtöt tartottak és körmeneteken kérték Szent Sebestyén közbenjárásával Istent, hogy menekítse meg őket a fekete haláltól. A járvány megfékezését követően a fehérváriak fogadalmukat megtartották és Szent Sebestyénnek a Felsővárosban először kápolnát, majd templomot emeltek. Székesfehérvár azóta emlékezik minden évben január 20-án püspöki szentmisével és búcsúval a város fogadalmára.

Székesfehérvár hagyományos fogadalmi miséjét kedden délelőtt 10 órakor ebben az évben is Spányi Antal megyés püspök celebrálja a Szent Sebestyén templomban. A mise után a templom előtti téren köszöntőt mond Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő és Földi Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője. Ezt követően a búcsú szervezői a vendégeket fánkkal, forró teával és forraltborral várják.

A vértanúként tisztelt Szent Sebestyén a legnépszerűbb védőszentek közé tartozik. A feljegyzések szerint a császári gárda tisztje volt, Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda tehetséges szónoknak mondja a tisztet, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került és hite miatt halálra ítélték. Karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy, Iréne házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl. Népszerűségét bizonyítja, hogy mint segítőszenthez fordultak hozzá évszázadokon keresztül pestis és más - embereket vagy állatokat pusztító - járvány idején. 

Szent Sebestyén Székesfehérvár történetében is jelentős szerepet játszik. Február 20-án, a város Fogadalmi Napján évszázadokig nem dolgoztak a felsővárosiak. Részt vettek a püspöki szentmisén, majd ünnepi ebéden látták vendégül a családtagokat, távoli rokonokat. A menü hagyományosan húsleves, malacsült, párolt káposzta és fánk volt, ami a Felsővárosban élő családok többségénél a búcsún került az ünnepi asztalra. Innen ered az a hagyomány is, hogy a város Fogadalmi Napján mind a mai napig fánkkal vendégelik meg a résztvevőket.