Rajzverseny alsósoknak a Bory-várban

2016.09.21. 08:35
KÖZLEMÉNY - 2016. szeptember 21. (szerda) 
E hét péntekig várják a jelentkezéseket.  Várakat kell rajzolni a jövő keddi versenyen.
 
 
 
 
 
 
Rajzversenyt hirdetett 1-2. osztályos alsósoknak a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola. A Bory-várban szeptember 27-én megrendezésre kerülő programra e hét péntekig lehet jelentkezni. A résztvevőknek várakat kell rajzolniuk tetszőleges technikával.

Az idei tanévben is megrendezi hagyományos rajzversenyét a Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola 1-2. osztályos, alsó tagozatos tanulók számára. A programra szeptember 27-én, kedden 15.00 órai kezdettel kerül sor a Bory-várban, annak udvarán és helyiségeiben. A rendhagyó helyszín adja a témát, ezúttal várat kell rajzolniuk a gyerekeknek. Az alkotások elkészítésére 16.00 óráig van lehetőség, bármilyen technikát alkalmazhatnak, az eszközöket a résztvevőknek kell magukkal hozniuk.

A elkészült műveket a zsűri még a helyszínen értékeli. A művészeti képzésben részesülő, illetve nem tagozatos gyerekek munkáit külön-külön díjazzák, kategóriánként három-három elismerést adnak át.

A versenyre előzetesen szeptember 23-ig, péntekig lehet jelentkezni a 22/314-483-as telefonszámon, vagy az iskola@boryjeno-szfvar.sulinet.hu email-en. Egy intézményből évfolyamonként legfeljebb 4-4 gyermek számára tudják biztosítani a részvételt. A jelentkezésnél kérik megjelölni a küldő iskola és a versenyző gyerekek nevét egyaránt.


 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.