Sikeres pályázat

2017.09.05. 13:31
KÖZLEMÉNY - 2017. szeptember 5. (kedd) 
Közel egymillió forint a Mobilitási Hétre.  
 
 
 
 
 
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap elnevezésű szeptemberi programsorozat nemzeti koordinátoraként közel 70 millió forinttal segíti 175 hazai rendezvény megvalósítását. A Fehérvári Programszervező Kft. 922 ezer forintos támogatást nyert el a minisztérium pályázatán.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint augusztus végéig 182 település pályázott a támogatásra. Az egyedi támogatás útján elnyert összegek hozzájárulnak a települések környezettudatos, helyes és biztonságos közlekedést népszerűsítő, szemléletformáló programjainak szervezéséhez.

A támogatásban részesített szervezetek között szerepel a Fehérvári Programszervező Kft. is, amely 922 750 forintot nyert el a pályázaton. A rendezvénysorozat szeptember 18-22. között zajlik majd Fehérváron, a résztvevők között ebben az évben is ott lesz a Gaja Környezetvédelmi Egyesület, amely szeptember 19-re hirdette meg immár hagyományos konferenciáját diákoknak, pedagógusoknak. A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség Zöld Fehérvár programjában a természetvédelmi területek bejárására hívja az érdeklődőket hétfőtől péntekig. A Mobilitási Hét záróakkordja az Autómentes Nap: szeptember 22-én délelőtt a Várkörút a bíróság épületétől a Romkertig a gyalogosoké, bicikliseké lesz, ahová a Magyar Kerékpáros Klub Székesfehérvár és Térsége területi szervezete és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak segítségével szerveznek programokat óvodásoknak, kisiskolásoknak.



 





 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.