Hogyan születnek a parafrázisok?

2017.09.11. 11:35
KÖZLEMÉNY - 2017. szeptember 11. (hétfő)
Közönségtalálkozó lesz szerdán este az Új Magyar Képtárban.  
 
 
 
 
 
A 25 éves jubileumát ünneplő Székesfehérvári Művészek Társaságának Átiratok című csoportos tárlatához szerveznek izgalmas művészetpszichológiai programot: szerdán este közönségtalálkozó lesz, amelyen az alkotók megosztják a parafrázisokhoz kapcsolódó motivációikat. Az érdeklődőket az Új Magyar Képtárban várják.


Közönségtalálkozóra várják a művészetbarátokat szeptember 13-án, szerdán 18 órakor az Új Magyar Képtárban. Az Átiratok című kiállításhoz kapcsolódik az a művészetpszichológiai, a műalkotások születésével kapcsolatos program, amelyen az alkotók Dr. Lakatos László pszichiáter közreműködésével osztják meg gondolataikat a parafrázisok születéséről, motivációikról.

A csoportos tárlat a Székesfehérvári Művészek Társaságának 25 éves jubileumi rendezvénysorozatának részeként nyílt pénteken. A kurátor Jónás Attila ajánlásában ez olvasható: „A parafrázis nem nulláról indul: meglévő művek belső összefüggéseibe avatkozik be az alakító igény. Egy magasan szálló labdát igyekszik eltalálni és leütni. Az ember 25 ezer (?) éve rajzol, fest és formáz tudatosan, ennyi idő termése a „nyersanyag”.”

Hogyan születtek a székesfehérvári művészek Átiratai? – a programra minden érdeklődőt szeretettel várnak.






Szöveg: Fraller Ildikó
 

 

 

 



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.