Szent László lovasszobor Nagyváradon

2017.09.11. 13:27
KÖZLEMÉNY - 2017. szeptember 11. (hétfő)
Dr. Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a nemes célra.
 
 
 
Szent István és Szent László városát, Székesfehérvárt és Nagyváradot a magyarság történelme sok évszázada összeköti, az együttműködés azonban a mában is nagyon fontos. A magyar közösségek tagjai az élet minden területére kiterjedő együttműködések életre hívói és életben tartói, aminek jó példája a 2014-es, Szent Lászlót és korát megidéző Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, vagy a Nagyváradon zajló Szent László-év számos rendezvénye.

A programok mellett többször szóba került már olyan maradandó emlékek létrehozása is, amelyek sorából kiemelkedhet az a Szent László-szobor, amelynek Nagyváradon történő felállítását múlt héten a nagyváradi megyés püspök nyilvánosan is kezdeményezte.

Dr. Cser-Palkovics András közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a nemes célra. Mint Székesfehérvár polgármestere az Erély Online cikkére hivatkozva írja: „Örömmel olvastam Böcskei László nagyváradi megyés püspök kezdeményezését. Természetes, hogy Szent István városa ebben a kérdésben is szívesen áll Szent László városa és az ott élő magyar közösség mellé.”

A Szent László Jubileumi Év még hátralévő programjairól adott tájékoztatást a nagyváradi megyés püspök, ahol a szimbolikus köztéri alkotásra vonatkozó fontos tervek is elhangzottak. Ezen a sajtótájékoztatón bemutatták a Nagyváradot egykor megalapító király lovasszobrának makettjét is, amelyet a várban állítanának fel, s amelyhez mindenki – köztük a magyarországi közösségek – támogatását is kérik majd.
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2017 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
 
  • Nincs esemény!

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.