A fehérvári Csillagda ötven éves távcsövét ünneplik szombaton

2017.09.12. 10:33
KÖZLEMÉNY - 2017. szeptember 12. (kedd) 
Beszámolók, előadások, látogatás a szakmának és a közönségnek.       Galéria  
 
 
 
 
 
Ötven évvel ezelőtt készült el a székesfehérvári Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló távcsöve, amely azóta is töretlenül segíti a csillagászati ismeretterjesztést A Szabadművelődés Házában. Szeptember 16-án, szombaton közönségtalálkozóval, előadásokkal, szakmai programokkal ünneplik a jubileumot, közreműködik a Hungarikum együttes.

Széleskörű társadalmi összefogással, ötven évvel ezelőtt készült el Székesfehérvárott az a 30 cm tükörátmérőjű Newton-reflektor, amely A Szabadművelődés Háza legfelső szintjén, egy hat méter átmérőjű kupola alatt mindmáig szolgálja a városban a csillagászati ismeretterjesztést. Magát a kupolát negyven éve, 1977. szeptember 16-án tette fel a honvédség helikoptere az épület tetejére. A jeles alkalmakat szakmai- és közönségtalálkozóval, előadásokkal ünneplik.

Szeptember 16-án, szombaton szeretettel várják mindazokat, akik ott voltak a hőskort jelentő 1960-70-es években, illetve az elmúlt évtizedekben bekapcsolódtak a Csillagda tevékenységébe. A 10.00 órakor a megnyitóval kezdődő ünnepségen felelevenítik a munkát és az eredményeket a kezdetektől napjainkig, megszólaltatják a csillagvizsgáló történetének néhány szereplőjét, a város, a TIT és a művelődési ház egykori és jelenlegi vezetőit, majd lesznek kifejezetten szakmai témák is. Az egész napos rendezvény fontos célja, hogy ismét találkozzanak a régi történet szereplői. Az ünnepi hangulatról a Hungarikum együttes gondoskodik, az eseményeket a GalileoWebcast élőben közvetíti a http://www.galileoebcast.hu portálon.


A részletes program megtekinthető A Szabadművelődés Háza honlapján és letölthető a Galériából is.


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.