Megnyitott a Petőfi Kultúrtanszék

2017.09.14. 12:40
KÖZLEMÉNY - 2017. szeptember 14. (csütörtök)
Teltházas egyetemi bulival indult a tanév.
 
 
Teltházas egyetemi bulival kezdte meg működését szerdán a nyár végére teljesen felújított volt Petőfi mozi. Az első estén a hallgatók mellett dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármester és több fehérvári felsőoktatási intézmény vezetői is megnézték a Petőfi Kultúrtanszéket. Hétvégén már élőzenés koncertekkel várják a fehérváriakat. 


Bruttó 130 millió forintos önkormányzati forrásból újult meg a volt Petőfi mozi. A nyáron befejeződött felújítás a falak és tetőszerkezeti részek újraépítését is magában foglalta, valamint belsőépítészeti szempontból is megújult az épület. A szerdán nyitott klub legnagyobb különlegessége az izgalmas kilátást nyújtó tetőterasz. 

A Petőfi Kultúrtanszék néven újranyitott egyetemi klub programját a hallgatókkal közösen alakítják ki az üzemeltetők, a szerdai nyitóbulit követően pénteken és szombaton már élőzenés koncertekkel várják a fehérváriakat. Pénteken az idén új albummal jelentkező hiperkarma avatja fel az új klub színpadát, szombaton pedig a Maszkura és a Tücsökraj örömzenéje várja a közönséget. 

Jövő héten a nem zenei programok is elindulnak az Arany János utcában, és ahogy egyre jobban elindul a tanév, úgy lesz egyre gazdagabb a Kultúrtanszék kínálata is. A programokról és a nyitvatartásról az egyetemi klub facebook oldalán kaphatnak naprakész információkat:
https://www.facebook.com/kulturtanszek.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából!

 

Szöveg: Fejér Tamás
Fotó: Simon Erika
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.