Holnap startol a Kodolányi Szabadegyetem újabb szemesztere

2017.10.03. 10:43
KÖZLEMÉNY - 2017. október 3. (kedd) 
A kiegyezés adja a témát, az első két előadás a Szent István Művelődési Házban lesz., a többi a Városi Levéltárban lesz.  
 
 
 
 
 
Újabb, öt előadásból álló szemeszterrel folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem – a Harmadik Kor Egyeteme. A programsorozat témáját ezúttal az 1867-es kiegyezés és az azt követő időszak adja, a nyitó előadásra október 4-én, szerdán 16.00 órakor kerül sor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

A Kodolányi Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme programsorozatot ismét közösen hirdette meg a 2017/2018-as tanév első félévében a Városi Levéltár és Kutatóintézet és a Kodolányi János Főiskola. Az öt előadásból álló sorozat címe: „A kiegyezés 150 éve, 1867–2017”.

Részletes program:

2017. október 4.
A kiegyezés nemzetközi háttere, avagy Európa a dualizmus korában
előadó: Bebesi György, a PTE BTK Történettudományi Intézet Újkortörténeti Tanszékének kutatócsoport-vezetője, habilitált egyetemi docense

2017. október 18.
A kiegyezés létrejötte és értékelése. Egy 150 évvel ezelőtti rendszerváltás rövid története
előadó: Cieger András, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa

2017. november 15. 
A magyar gazdaság fejlődése a dualizmus korában – európai léptékben
előadó: Kaposi Zoltán, az MTA doktora, a PTE KTK egyetemi tanára

2017. november 29.
Város és polgárság a dualizmus kori Felvidéken
előadó: Koudela Pál, a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszékének tanára 

2017. december 6.
Urbanizáció a dunántúli városokban a kiegyezés korában
előadó: Csurgai Horváth József, a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Tanszékének tanára , a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója

Az előadások szerdai napokon, minden esetben 16.00 órakor kezdődnek. Épületfelújítás miatt, a korábbi szemeszterekhez képest változott a helyszín, az október 4-i és 18-i programot a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent László termében, míg a novemberi és decemberi előadásokat ismét a Városi Levéltár és Kutatóintézet Szekfű Gyula termében tartják.

Szeretettel invitálják a történelem és a várostörténet iránt érdeklődőket! A belépés díjtalan.



 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.