Hetvennél is több gyermek szerepel a HEROSZ pénteki szavalóversenyén

2017.11.14. 09:49
KÖZLEMÉNY - 2017. november 14. (kedd) 
A szereplőket három kategóriában értékelik, a nyertesek ajándékcsomagot kapnak.  
 
 
 
 
 
Pénteken délután a Gárdonyi Géza Művelődési Házban rendezi meg az Állatok Világnapjához kötődő szavalóversenyét a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Hetvennél is több gyermek jelentkezett, akiket három csoportban értékel a zsűri. A nyerteseket oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazzák.

A HEROSZ Fehérvári Állatotthona az október 4-i Állatok Világnapja tiszteletére idén is meghirdette immár hagyományos szavalóversenyét az általános iskolások valamennyi évfolyama számára. 14 intézmény 75 tanulója jelentkezett, akik 38 szerző állatokkal kapcsolatos verseit adják elő november 17-én, pénteken 14.00 órától a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban.

A gyerekek kisebb termekben fognak szavalni az állatotthon honlapján olvasható beosztás szerint, több csoportban. A zsűri értékelésének ideje alatt a szereplőket vendégül látják egy kis frissítővel, majd körülbelül 17.00 órakor kezdődik a díjkiosztó. Három kategóriában három helyezettet hirdetnek majd, minden résztvevő emléklapot kap, a nyerteseket pedig oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazzák, amely tartalmaz könyveket, újságokat, rajzeszközöket és állatfelszerelési tárgyakat.
 
 
Szöveg: Havasi Tímea
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.