Advent harmadik hétvégéje a Belvárosban

2017.12.14. 10:33
KÖZLEMÉNY - 2017. december 14. (csütörtök) 
Karácsonyi készülődés zenével, mesével, játékkal.  
 
 
 
 
Advent harmadik hétvégéjén a csodálatos fényekkel kivilágított Belváros karácsonyi készülődésre várja a családokat, baráti társaságokat, kicsiket és nagyokat. Zenével, mesékkel, játékkal, kézműves foglalatosságokkal töltődhetünk szombaton és vasárnap is. A programokra mindenkit szeretettel várnak!


Az adventi készülődésből nem hiányozhatnak a teljes szívvel és saját kézzel készített díszek, ajándékok. Szombaton délelőtt Advent a Rác utcában címmel maratoni kézműves hétvége kezdődik, egészen vasárnap délutánig mesteremberek tartanak foglalkozásokat a Kézművesek és a Mesterségek Házában. A kivilágított mézeskalácsvárost a Hiemer-házban szombaton és vasárnap délután 15 és 19 óra között lehet megnézni, miközben a Gesztenyés udvarban karácsonyi fénybefőttek készülnek majd a Terembura Egyesülettel, lesz társasjátéksarok és „Sosemvolt mesék” foglalkozás is.

Szombaton délután 15 órakor kezdődik az idei Vízivárosi Advent záróprogramja: a 3-as és 4-es körzet intézményei együtt adnak műsort az iskola aulájában, a harmadik gyertyát Vargha Tamás államtitkárral, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjével közösen gyújtja meg Molnár Tamás önkormányzati képviselő. Hagyományosan délután 16 órakor gyújtják meg a Püspöki palota Adventi udvarának a gyertyáját, ünnepi gondolatait tolmácsolja Spányi Antal megyés püspök.

A Városháza élő adventi naptára a hétvégére is tartogat meglepetéseket, a 16. és a 17. ablak este fél hatkor nyílik ki zenés-mesés-verses ajándékkal. A város adventi koszorújának harmadik gyertyáját vasárnap este 18 órakor Mészáros Attila alpolgármester és Ocskay Gábor, Fehérvár díszpolgára gyújtják meg.

A Zichy színpadon szombaton a Harmonia Garden, vasárnap pedig a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakgimnázium és a Kodolányi János Főiskola jazz tanszakának hallgatói adnak koncertet. Az Adventi színpad hétvégi fellépői Hamvasi Mercédesz, Nyári Aliz és Nyári Edit, vasárnap Mits Marci és Horváth Dávid, majd a Kávészünet zenekar lesznek. A zenei programok közül Schoblocher Barbara & Jancsó Gábor kedvenc dalai akusztikus feldolgozásban várják a közönséget a Városi Képtárban vasárnap délután. Vasárnap este pedig komolyzenei Karácsonyi koncert kezdődik a Szent István-székesegyházban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Hermann László Vonószenekar, a Primavera Kórus és az Alba Regia Vegyeskar előadásában, vezényel Drahos Béla.

Nincsen advent mese nélkül: vasárnap délelőtt az Igézőben a Pettson karácsonyát nézhetik meg a gyerekek. Vasárnap 14 órától mesejáték, kézműves foglalkozás, tánc, adománygyűjtés, nyereményjáték, majd közös gyertyagyújtás is lesz a Vörösmarty Színház adventi családi programján a kávézóban.

A hétvége csodája, adventi készülődése hétfőn is folytatódik: 19 órakor a Városházán kezdődik a Vershúron a Misztrál Együttessel című verses-zenés rendezvény a Fehérvári Versünnep döntőseinek és a Székelyföldi Varga Sándor Verstábor résztvevőinek a közreműködésével.

Advent harmadik hétvégéjén is mindenkit szeretettel várnak az egyházi, a városi és az intézményi programokra, ahol a fehérváriak együtt készülődhetnek a várva várt ünnepre. A részletes programról a http://www.fehervariprogram.hu/319-fehervari-advent  oldalon lehet tájékozódni.

 





Szöveg: Fraller Ildikó


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.