Móra-Hétvezér vetélkedő (Intézményi program)


2017. november 23-án (csütörtökön) 14.30 órakor

 ismét megrendezik a Móra-Hétvezér vetélkedőt

a Móra Könyvkiadó támogatásával.


A verseny témája Nógrádi Gábor „Gyerünk haza!” című könyve.
A vetélkedőre az író elfogadta meghívást, így a versenyzők az eredményhirdetés előtt, kb. 15.30-tól író-olvasó találkozón is részt vehetnek.

Helyszín:
Hétvezér Általános Iskola
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.