Árpád-napi Hagyományőrző Találkozó (Intézményi program)


2018. március 24-én (szombaton) 10.00 órakor

Árpád-napi Hagyományőrző Találkozó kezdődik.

Lesz sóstói tantúra, ősi hangszeres zene, régészeti előadás.
14.00 órától harcászati bemutatót, 16.30-tól solymászbemutatót is tartanak.

Részletes program az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media118408_hu

Helyszín:
Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.