FEHÉRVÁR SZALON 2018 (Önkormányzati program)


 
 
2018. június 27-én (szerdán) 18.00 órakor

kerül sor a

FEHÉRVÁR SZALON 2018 ∙ A barokk jegyében

című tárlat megnyitására.

Az eseményen köszöntőt mond és a díjakat átadja
 dr. Cser- Palkovics András polgármester.
A kiállítást megnyitja Radák Eszter festőművész,
a Magyar Képzőművészeti egyetem rektora, a zsűri elnöke.
Közreműködik Major István gordonkaművész.

Helyszín: Szent István Király Múzeum
(Országzászló tér 3.)
 
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.