Kincsestár Konferencia (Önkormányzati program)


 
2018. november 23-án (pénteken) 09.00 órakor
megnyitóval kezdődik a SZÉNA Egyesület a Családokért által szervezett
Kincsestár Konferencia, mellyel a Családok évének jegyében szakmai segítséget
kívánnak nyújtani a gyermekneveléshez.
A konferencia megnyitóján, melynek fővédnöke Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester, köszöntőt mond Brájer Éva alpolgármester.
A családkonferenciára a szervezők mind a gyermeknevelésben érintett szülőket és pedagógusokat is várják.
A konferencia plakátja elérhető a Galériában.
További információ:
http://www.szena.hu/index.php?id=82
Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.