Kosztics László kiállítás megnyitója (Önkormányzati program)


 
 
2019. szeptember 22-én (vasárnap) a 10.00 órakor

kezdődő istentisztelet után

nyílik meg Kosztics László faszobrász-művész

A fa metamorfózisa című kiállítása.

A bevezető gondolatokat László Tibor lelkipásztor mondja el.
A művész munkásságát Dr. Lakner József, az Áron Nagy Lajos Művészbaráti Kör elnöke mutatja be.

A rendezvényen részt vesz
Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő.

Helyszín: Nyitrai úti Közösségi Ház
 
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.