Vörösmarty Szakképző szakmai és nyílt nap (Intézményi program)


2020. január 17-én (pénteken) 09.00 órától

 szakmai napot, majd

10.00 órától nyílt napot tartanak a

 Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziumban és Szakközépiskolában.  

A szakmai nap az intézmény partnercégeivel együtt valósul meg, amelyek megfelelő korszerű technikákat és technológiákat mutatnak be, segítve a szakemberképzést. A nyílt napon a különféle szakmákkal ismerkedhetnek meg az általános iskolások.

Helyszín: Vörösmarty Szakközépiskola (Balatoni út 143.)
 

Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.