Ismét megnyílt a Kori Liget a Zichy ligetben

2018.12.01. 12:15
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. december 1. (szombat) 
Újdonságként jelentősen növelték az értékmegőrzők számát.      Galéria
 
 
 
 
 
Újra megnyitotta kapuit a jeges sportok szerelmesei előtt a Kori Liget. Az időjárás függvényében február közepéig használhatjuk a csaknem 800 négyzetméternyi jégfelületet, melyet a tervek szerint jövőre bővíteni fognak a park belseje felé. Az óvodai és iskolai csoportok hétköznap délelőttönként, előzetes bejelentkezés alapján vehetik igénybe a pályát. Újdonságként jelentősen növelték az értékmegőrzők számát, hogy biztonságban és minél jobb hangulatban tölthessék idejüket az érdeklődők.

Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg ma délelőtt a Kori Ligetet. Dr. Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: „Nemes és szép dolog, hogy hosszú évek óta rendelkezésünkre áll a jégpálya. Fontos, hogy a gyerekek, a fiatalok jó levegőn mozoghatnak, sportolhatnak, találkozhatnak egymással, és a „ketyeréiket” a szabadban és nem a négy fal között nyomkodják!”

A városvezető emlékeztetett arra, hogy a pálya a város tulajdonában van, és a Városgondnokság üzemelteti. Amennyiben az E.ON biztosítani tudja a megfelelő árammennyiséget, úgy jövőre bővítik a Kori Ligetet a park belseje felé oly módon, hogy korcsolyázhatóvá tesznek néhány utat és sétányt. Az elmúlt években azt tapasztalták, hogy nagyon nagy az igény a jégpályára, ezért fontosak a fejlesztések. A polgármester köszönetét fejezte ki a Városgondnokságnak az üzemeltetésért és a Kori Ligetben dolgozók munkájáért.

A létesítmény vasárnaptól csütörtökig 8.00-20.00 óra között, míg pénteken és szombaton 8.00-22.00 óra között várja a sportolni, mozogni vágyókat, azonban a téli szünetben minden nap 8.00 és 22.00 óra között tart nyitva. Az óvodás és iskolás csoportok hétköznap délelőttönként, előzetes bejelentkezés alapján használhatják a pályát.

A tavaly felszerelt tetőteraszt idén már nem láthatjuk, ugyanakkor jelentősen megnövelték a 100 forintért igényelhető értékmegőrzők számát. A korcsolyabérlés óránként 300 forintba, a korcsolyaélezés 1.000 forintba kerül.

A jegy- és bérletárak nem változtak tavaly óta. 
3 éves kor alatt ingyenes
hétköznapi gyerek (3-14 éves): 800 forint
hétvégi gyerek (3-14 éves): 1.000 forint

hétköznapi felnőtt: 1.000 forint
hétvégi felnőtt: 1.200 forint
hétköznapi családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 3.000 forint
hétvégi családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 4.000 forint

10 alkalomra szóló gyerekbérlet: 7.200 forint
10 alaklomra szóló felnőtt bérlet: 9.000 forint

A Kori Liget az időjárástól függően február közepéig marad a Zichy ligetben.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

 


Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Bácskai Gergely

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.