A Székesfehérvári Művészek Társaságát díjazták a Magyar Kultúra Napján

2023.01.22. 20:23
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. január 22. (vasárnap) 
A Hiemer-házban adtak műsort a Vörösmarty Színház művészei.    Galéria 
 
 
 
 
 
 
A Hiemer-házban tartották vasárnap délután a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett városi ünnepséget. Itt adták át hagyományosan a Pro Cultura Albae Regiae-díjat. A város egyik legrangosabb elismerését idén a Székesfehérvári Művészek Társasága kapta.


A Magyar Kultúra Napjának városi ünnepségét rendszerint a színházban rendezik minden évben, azonban a teátrum kényszerű zárvatartása okán az idei eseményt a Hiemer-ház Dísztermében tartották meg Székesfehérvár és Fejér vármegye önkormányzati képviselőinek, vezető tisztségviselőinek, valamint a közhivatalok, a közművelődési és az oktatási intézmények vezetőinek részvételével.

„A magyar kultúra értékeit ünnepeljük ma és azokat a közösségeket, akik hozzátartoznak ezen értékek létrehozásához, megalkotásához és ápolásához.” – fogalmazott köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András hangsúlyozta, ünnep a mai nap, hiszen nemzeti imádságunk, a Himnusz születésnapjára, annak kerek évfordulójára emlékezünk. A 2023-as esztendő a költőóriásnak, Petőfi Sándornak is kerek évfordulós ünnepe. Székesfehérváron különösen érdekes és izgalmas ez, hiszen tudjuk, hogy Petőfi sok szállal kötődött a városhoz a színjátszáson keresztül.

A díjban részesülő és szintén kerek évfordulót ünneplő Székesfehérvári Művészek Társaságára utalva elmondta, ez a közösség magában foglalja azokat az alkotókat – múltban és jelenben egyaránt –, akik hozzájárulnak a fehérvári kulturális élet mindennapjaihoz, kiállítanak, közben pedig nevelnek és oktatnak is. Köszöntjük továbbá azokat a székesfehérvári intézményi és civil közösségeket, akik a kultúra különböző ágaiban, műfajaiban közvetítenek, hagyományokat ápolnak és maguk is létrehoznak értékeket. „Egy várost a kulturális élete tesz várossá. Ez nincs önmagától! Vannak, akiknek megadatott az a képesség, hogy alkossanak és átadják az értékeket a befogadó közösségnek egy-egy rendezvényen. (…) Biztos, hogy szívvel-lélekkel teszik mindezt a mindennapokban!” – fogalmazott a városvezető.

Hagyományosan a gála keretében nyújtották át idén is a Pro Cultura Albae Regiae-díjat. A város egyik legrangosabb elismerése évente egy alkalommal adományozható annak a személynek, közösségnek vagy együttesnek, aki, vagy amely kiemelkedő tevékenységével gazdagította Fehérvár kulturális életét, és szolgálta lakóinak művelődését.

Idén a Székesfehérvári Művészek Társasága kapta a jeles elismerést a város kulturális, művészeti értékeinek gyarapítása érdekében végzett tevékenységének elismeréseként. A díjat a társaság elnöke, Végvári Beatrix vette át.

Az 1992. január 28-án megalakult szervezet a különböző képző- és iparművészeti ágakban Székesfehérváron és környékén tevékenykedő alkotókat fogja össze, alakítja a térség művészeti és kulturális életét, figyelemmel a tradíciók ápolására és a művészeti innovációra egyaránt.

A Társaság az elmúlt három évtized alatt a város egyik jelentős kulturális műhelyévé vált, a képzőművészet mellett a kapcsolódó művészetek minden ágában szervez programokat, eseményeket, fesztiválokat. Nem csak Székesfehérváron, hanem a megye más településein élő művészekkel is kapcsolatot tart, ennek eredményeként művésztelepek, közös tárlatok valósultak meg, ilyen például az agárdi művésztelep. Tagjai közül sokan tanítottak és jelenleg is tanítanak a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban, ahonnan számos növendék került művészi pályára.

A Társaság évente közel tíz kiállítást szervez a Pelikán Galériában. A tagművészek tárlatai mellett rendszeresen mutatják be országosan elismert, tekintélyes életművet felmutató vendégek alkotásait is. Szinte évente van kiállítása alkalmi- vagy állandó művészcsoportoknak, esetenként egy tematikára összehozott csapatnak. Tagjai között találunk kiérlelt stílusban dolgozó, valamint új utakat kereső, kísérletező művészeket is.

A díjátadót követően került sor a Vörösmarty Színház ünnepi gálaműsorára. A művészek igyekeztek előnyt kovácsolni abból, hogy idén nélkülözniük kellett a teátrum adta technikai lehetőségeket. A színpadi hatáseszközök és látványt hiányában, a puszta szóval közvetített gondolatok erejére támaszkodva játszottak. A műsorban megemlékeztek az 1823 januárjában történt három olyan eseményről, amely évszázadokra meghatározta a  magyar kultúra történetét: január 1-jén megszületett Petőfi Sándor, 20-án Madách Imre, majd 22-én Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt. Ez a három sorsszerű esemény három csillagként ott ragyog a magyar kultúra egén.

 
A kapcsolódó fotók letlthetőek aGalériából. 



–    Vége –


Szöveg: Havasi Tímea 


 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.