Pénteki sajtóesemények

2018.03.22. 13:39
MEGHÍVÓ - 2018. március 23. (péntek)
A víz világnapja a Bugátban. Néma koszorúzás a Kaszap-emléktáblánál. Véradás. A Járási Hivatal avatóünnepsége. Magyar-Lengyel Barátság Napja. A Magyar Honvédség buszainak átadása.
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK

 

2018. március 23-án (pénteken) 07.30 órától

a víz világnapja (március 22.) alkalmából szerveznek programokat

a SzSzC Bugát Pál Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában.

Lesz vízosztás reggeltől a felfrissülés érdekében, kiállítás a vizek szennyezéséről és többféle verseny.

Juhász László környezetvédelmi tanácsnok
10.15 órától kapcsolódik be a programokba, és vesz részt az egyik vetélkedő eredményhirdetésén.

Helyszín: Bugát Pál Szakgimnázium és Szakközépiskola



2018. március 23-án (pénteken) 09.00 és 13.00 óra között

véradást szervez a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Várnak minden 18. életévet betöltött véradót. 

A rendezvény keretében nyílt napot és toborzót tart
a Fehérvári Tűzoltó Egyesület.

Előzetes közleményünk az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_1_10290

Helyszín:
Fehérvári Civil Központ



2018. március 23-án (pénteken) 09.55 órakor

Ugrits Tamás atya vezetésével a
Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai

megkoszorúzzák a Kaszap-emléktáblát.

A néma koszorúzáson jelen lesz
Spányi Antal megyés püspök és
Mészáros Attila alpolgármester.

Helyszín: Kaszap-emléktábla (VMK épületének falán)


 
2018. március 23-án (pénteken) 10.00 órakor

avató ünnepség kezdődik 

a Fejér Megyei Kormányhivatal
Székesfehérvári Járási Hivatala három épületének
(Honvéd u. 8.; József A. u. 42.; Mátyás király körút 6.)
felújítása alkalmából.


A KEHOP-5.2.2.-16-2016-00056
„Középületek energetikai fejlesztése Fejér megyében”
elnevezésű program keretében,
hazai források és önkormányzati támogatás igénybevételével
készült el az épületek energia-racionalizálási felújítása.
  
Az ünnepségen részt vesz
dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
Helyszín: Székesfehérvári Járási Hivatala (Honvéd u. 8. I. emeleti aula)



2018. március 23-án (pénteken) 11.30 órakor

kezdődik

a Magyar-Lengyel Barátság Napja
ünnepi programja.

Köszöntőt mond:
Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke,
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Antoni Konopka, Opole Vajdaság Vezetőségi Testületének tagja és
Malgorzata Stelnicka, Opole város alpolgármestere.

A program során közreműködnek:
Julia & Jedrzej Skiba, a 6. "Lengyelország Hangja"
tehetségkutató verseny résztvevői és
Krzysztof Riewold, a lengyel X-Faktor tehetségkutató műsor döntőse.

A zsonglőr 09.00 órakor egy testnevelés óra keretében 7. osztályosokat vezet be a zsonglőrködés rejtelmeibe a Tóvárosi Általános Iskolában.

10.00-12.00 óra között Agnieszka Szyniec, az opolei tojásfestő műhely vezetője és Fekete Ildikó, Magyar Kézműves Remek-, Gránátalma-, Junior Prima Díjas hímestojás-festő népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere tart húsvéti foglalkozást a Hiemer-ház földszinti termeiben.

A Skiba Duo 20.00 órától a Petőfi Kultúrtanszéken várja az érdeklődőket egy kb. 30 perces előadással,
ahol zsonglőr is fellép mellettük.

Részletek az alábbi linken:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media119029_hu.

Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2018. március 23-án (pénteken) 15.00 órától

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter

sajtónyilvános rendezvény keretében mutatja be és adja át

a HM Currus Zrt. és az Ikarus Járműtechnika Kft. kooperációjában
a Magyar Honvédség számára készült
CURRUS ARIES-VOLVO típusú buszokat.

Az eseményen részt vesz és beszédet mond:
Vargha Tamás miniszterhelyettes,
Székesfehérvár országgyűlési képviselője,
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere
és
Széles Gábor, az Ikarus Járműtechnika Kft. elnök-vezérigazgatója.

A sajtó munkatársainak helyszínre érkezési időpontja
14.45 óráig.

 Információ kérhető: Iványi Balázs szds (30/815-0003)
A részvételi szándékot (név, szerkesztőség, elérhetőség)
csütörtökön, azaz  ma 15.00 óráig a
 sajto@hm.gov.hu e-mail címen kell jelezni!

 
Helyszín: Városház tér
 


2018. március 23-án (pénteken) 16.00 órakor

mutatja be 

Varró Ferenc “Szemelvények Csala történetéből” című könyvét

Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója.


A program háziasszonya
Östör Annamária önkormányzati képviselő lesz.

Helyszín
: Picur Büfé (Székesfehérvár-Csala, Fő út 1/a)



2018. március 23-án (pénteken) 17.00 órakor

gálaműsorral zárul a 35 éves fennállását ünneplő

Bory Jenő Általános Iskola ünnepi programsorozata.


Az eseményen jelenlegi és végzett tanítványok,
valamint tanárok lépnek fel.

Székesfehérvár Önkormányzatát Mészáros Attila alpolgármester
képviseli a programon.

Helyszín:
Bory Jenő Általános Iskola



2018. március 23-án (pénteken) 17.00 órakor

nyílik

 Sebestyén András festőművész és Fodor Krisztián óragyűjtő

kiállítása.


Helyszín: Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház





INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2018. március 23-án (pénteken) 08.00 órakor

„királykoronázással” zárul a Vasváris Hét programja.

Helyszín: Vasvári Pál Gimnázium



2018. március 23-án (pénteken) 16.00-19.00 óra között

 tojásfestő műhelyt rendez

a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. 

 Hagyományos népi technikákat próbálhatnak ki a résztvevők.
 Radetzky Jenőné az írókázást, míg Borsos Márta a tojásmaratást
 tanítja a kezdőknek és haladóknak egyaránt.

Részletek az alábbi linken:
http://fehervarikezmuvesek.hu/64-hirek-2018/984-tojasfesto-muhely

Helyszín:
Kézművesek Háza



2018. március 23-án (pénteken) 18.00 órakor

kezdődik a

„Babára vágyva” országos rendezvénysorozat székesfehérvári eseménye.

 A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány által szervezett program során Hámori Péter pszichológus, reprodukciós tanácsadó tart előadást, majd ezt követően kötetlenül beszélgethetnek a pszichológussal és két sikeres lombikos édesanyával.

Helyszín: Hotel Szent Gellért - Plenáris terem (Mátyás király krt. 1.)


 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.